Álmok vs. Realitás

 2019.08.01. 13:20

Holnap, augusztus 2-án, a Luton-Middlesbrough meccsel elindul a világ ötödik legerősebb bajnoksága, a Championship, az angol másodosztály küzdelemsorozata, és 552 mérkőzés múlva már tudni is fogjuk, melyik három csapat kerülhet be a Premier League mezőnyébe.
Tartunk tőle, hogy szeretett csapatunk, a Queens Park Rangers nem lesz ezen három csapat között.
Amióta a dicstelen 2014-15-ös szezon után elbúcsúztunk a Premier League-től, az ötödik szezont kezdjük a Purgatóriumban, és az előző négy szezonunkat legpontosabban a "totális csőd" kifejezés írja le. Végső helyezéseink sorrendben 12., 18., 16., 19. - a tavalyi szezonban már inkább hátra kellett tekintgetnünk a vége felé. Igazi edzőkeringő volt az elmúlt években, sorrendben Redknapp, Chris Ramsey, Neil Warnock, Hasselbaink, Ian Holloway, Steve McClaren, John Eustace ültek a kispadon, az idei szezonnak már Mark Warburton irányításával vágunk neki. Warburton tapasztalt edzőnek számít, dolgozott a Brentford, a Nottingham Forest és a Glasgow Rangers csapatainál is.

00_markwarburtonqpr.jpg                              Mark Warburton, a főnök


Többször is említettük az elmúlt írásainkban a csapatot sújtó bírságot, ebben végül megállapodás született a szövetséggel, nem lett kizárás vagy alsóbb osztályba sorolás, viszont tetemes összeget kell kitermelni. Ennek következményeként nem vagyunk túl aktívak a piacon. Szegény ember vízzel főz.


Milliós olvasótáborunk tudja már jól, hogy írásaink frappáns címeinek mindig oka van. Így van ez most is, a problémák és a néha lehangoló történések mellett azért mindig találunk/találtunk bizakodásra okokat, a szurkolói lét leglényege egyébként is a soha el nem fogyó remény.


Annyiban legyünk őszinték, hogy az előző négy szezonban is voltak reménykeltő momentumok, periódusok - tavaly október-novemberben pl. volt egy remek sorozata a csapatnak (McClaren október hónap menedzsere is lett) komolyan reménykedtünk akkor a play-off helyek valamelyikében. Aztán maradt persze nekünk Csokonai: "Hittem szép szavadnak: mégis megcsalál".

 

De térjünk most már rá a mostani szezonra!

 

Óriási jövés-menés volt a csapatnál, a keretre szinte rá sem lehet ismerni! Ez némileg ellentmond annak, amit pár sorral fentebb írtunk, miszerint nem vagyunk túl aktívak a piacon, de minden hozzánk érkező vagy ingyen, vagy kölcsönbe érkezett hozzánk, pénzt nem adtunk ki senkiért. Bevételünk viszont volt, kezdjük is a távozókkal! Igazi exodus zajlott le, ingyen távozott Alex Baptiste, Jake Bidwell (Swansea) Jordan Cousins (Stoke City) Joel Lynch, Paweł Wszolek, Sean Goss, Davis Wheeler (Wycombe); pénzért távozott Matt Smith (Millwall) Matt Ingram (Hull City), Darnell Furlong (West Brom), és végül Luke Freeman (Sheffield United).

Távoztak olyanok is, akik nem sok sót (semennyit) ettek meg az első csapat környékén, Ali Omar, Charlie Fox, stb. Három játékosunkat adtuk kölcsön, Paul Smyth és Gilles Phillips a Wycombe, Seny Dieng a Doncaster csapatához került.
Kérdéses egyelőre Massimo Luongo és Toni Leistner sorsa, Luongo távozni akar, Leistner pedig, bár végigcsinálta a felkészülést és az edzőmeccseken játszott is, állítólag nem fér bele Warburton terveibe. Talán mondanunk sem kell, örülnénk, ha maradnának!

00_leistner_1.jpg                              Toni Leistner. Megy vagy marad?

A távozók közül Luke Freemanról kell ejteni pár szót. Sajnáljuk persze, hogy távozik, de őszintén szurkolunk neki a Premier League-ben, azt gondoljuk, hogy a Sheffield United tökéletes választás volt. Érdekesség, hogy egy szintén ex-QPR játékossal, Ravel Morrison-nal harcol majd a posztjáért. És az anyagiak: valahol 5-6 millió körül volt a vételár. (A négy eladott játékos utáni összbevétel kilenc millió font körül lehet).

00_luke-freeman-sheffield-united.png                 Luke Freeman - már Sheffield United mezben

Folytassuk az érkezőkkel! A csapat vezetőségének a filozófiája - nyilván a szükség diktálta filozófiája - az volt, hogy lehetőleg fiatalokat, lehetőleg ingyen vagy kölcsönbe szerezzünk meg. A végleg hozzánk kerültek közül egyedül a skót kapusért, Liam Kelly-ért fizettünk a Livingstone együttesének - mindössze ötvenezer fontot. A többiek mind ingyen jöttek; a névsor (zárójelben az előző csapatuk) Yoann Barbet (Brentford) Dylan Duncan (Tottenham), Lee Wallace (Glasgow Rangers), Dominic Ball (Rotherham), Conor Masterson (Liverpool) Dillon Barnes (Colchester United) Todd Kane (Chelsea) Marc Pugh (Bournemouth). A végére hagytunk két nevet, Geoff Cameron és Angel Rangel már az előző szezont is nálunk töltötték, most végleg hozzánk kerültek, aminek fölöttébb örülünk.

Reményteljes a kölcsönjátékosok névsora is: Luke Amos (Tottenham) Matthew Smith (Man. City), Jan Mlakar (Brighton), és Jordan Hugill (West Ham). Mlakart leszámítva a többieknek van Premier League tapasztalata is, a szlovén Mlakar a Maribortól (Európa Ligában szerepelt) érkezett Brightonba, és onnan hozzánk.

Mivel az átigazolási piac augusztus 8-án, 18:00-kor zárul, elméletileg lehetnek még változások, de már nem valószínű. Egy név még tartja magát, Alan Judge, az Ipswich középpályása a kívánságlistánkon van, folynak a tárgyalások (a traktoros fiúk ugyebár kiestek a szezon végén), és a már említett Luongo-Leistner pár sorsa is függő még.

00_barbet.jpg                              Yoann Barbet, az egyik új fiú

A felkészülés alatt egy hosszabb ausztriai edzőtáborunk és négy felkészülési meccsünk volt Az elsőn Bécsben 3-1-re kikaptunk az Austria Wien-től (a gólunkat Scowen lőtte), július 16-án a Boreham Wood-tól kaptunk ki 2-1-re (g.: Eze), aztán 2-1-re megvertük az Oxford United-et (Luke Amos fejelte mindkét gólt). A felkészülést a Premier League résztvevő Watford ellen zártuk hazai pályán, a Watford francia középpályásának, Capoue-nak furcsán megpattanó lövésével nyert 1-0-ra. Mi magunk az Austria Wien és a Watford elleni meccsek hosszabb összefoglalóit láttuk, nagyon biztató jeleket jegyezhettünk fel. A Watford elleni kezdőt ide is tesszük: Lumley, Rangel, Hall, Ball, Barbet, Amos, Manning, Eze, Osayi-Samuel, Smith, Mlakar.

A QPR, első angol csapatként, a szurkolóit kérte fel, hogy a stadion elnevezéséről szavazzanak, és szintén első angol csapatként, jótékonysági szervezetek, alapítványok neveit ajánlotta fel választási opciókként. A szurkolók voksai alapján az idei évtől a "Kiyan Prince Foundation Stadium"-ban játsszuk meccseinket. (Kiyan Prince a QPR tehetsége volt, akit 2006 májusában, tizenöt éves korában késeltek halálra...).

Alaposan belecsapunk a lecsóba augusztusban, gyorsan öt meccset le is pergetünk az első hónapban. 3-án, szombaton, a Stoke City-hez megyünk, a hazai bemutatkozás egy hét múlva, 10-én lesz, a tavaly még Premier League tag Huddersfield jön hozzánk, 17-én Bristolba megyünk az ottani Cityhez, 21-én és 24-én két hazai meccs a Swansea és a Wigan ellen, és 31-én elugrunk Sheffieldbe, a Wednesday elleni meccsre.

Itt a végén kellene valami jóslásba bocsátkozni, reményt csepegtetni, stb. stb.; igazi vajákosság volna azonban, ha ezt tennénk. Sok az ismeretlen játékos, a tavalyi legjobbunk immár nincs nálunk, sok a fiatal, akiknél nem tudható előre, hogy kezelik a folyamatos feszültségeket, felelősséget; sérülések, formahanyatlások stb. stb. - mégiscsak negyvenhat meccs vár ránk!
Amit mindenképpen elvárunk, az a gond nélküli bentmaradás, és szeretnénk, ha az Álmok-Realitás meccsen inkább az Álmok nyernének!

A bejegyzés trackback címe:

https://loftusroad.blog.hu/api/trackback/id/tr1114990014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása