Doncasteri kirándulás

 2013.11.30. 21:12

Először is, elnézést kérünk, hogy ilyen későn jött az új bejegyzés. Na de most inkább nézzük Doncaster elleni meccset idegenben.

x1.jpg                                            A kicsit sem csúnya doncasteri stadion

 

Az utolsó 5 idegenbeli meccsünkön hat pontot szereztünk, a Doncaster pedig a 20. helyet foglalta el a tabellán, mi pedig a harmadikat. Minden esély megvolt arra, hogy elhozzuk a 3 pontot. A kezdőcsapatban: Green, Simpson, Dunne, Hill, Assou-Ekotto, Jenas, Barton, Phillips, O’Neil (63. Johnson), Kranjcar (77. Hoilett), és a hét gólos Austin kapott helyet. Nézzük mi történt a meccsen!  Az első félidő nem hozott nagy izgalmakat. Kisebb-nagyobb helyzetek itt is, ott is. Végül a 43. percben Charlie Austin megszerezte a vezetést. Az első félidő lefújásakor 1-0-ra mi vezettünk. A 15 perces szünetben megtáltosodtak a doncasteriek. A második félidőből mindössze 3 perc telt el, amikor is a jamaikai Robinson egyenlített. Innentől kezdve már inkább a Doncaster irányított. Az edzők cserékkel akarták felpörgetni a kicsit már unalmas meccset. Az utolsó 10 perc azonban nagyon izgalmasra sikerült. A QPR ugyanis minden áron meg akarta szerezni a három pontot. Ebből azonban veszélyes kontrák alakultak ki. Párszor sikerült még az utolsó pillanatban menteni azonban a 89. percben Quinn góljával vezetést szerzett a Doncaster. A játékvezető öt percet hosszabbított. Ez volt az utolsó lehetősége Queens Park-nak. Ezt a lehetőséget sajnos nem tudtuk kihasználni. Az öt percet végig támadtuk, de nem tudtunk gólt lőni. A meccs legvégén Jenas került kisebb összetűzésbe az ellenfél kapusával. Szóval három pontért mentünk és egyet sem hoztunk. De nem baj, fel a fejjel, jövő héten hazai pályán a Bornemouth ellen majd kijavítjuk ezt a kis botlást, és a szerkesztőség nagyon reméli, hogy a gólkülönbségen is javítunk. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://loftusroad.blog.hu/api/trackback/id/tr785669199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása