Elmúltak az ünnepek

 2018.12.31. 10:25

Kezdjük a decemberi visszatekintésünket is azzal, hogy megnézzük, mit vártunk az ünnepi hónap meccseitől novemberben!
"Rögtön december 1-én jön hozzánk a Hull City, ezt nyerni kell, nincs mese. 8-án a Leeds United vendégei leszünk, ez necces, de nagyon. A Middlesbrough jön 15-én, (necces), megyünk Nottinghambe 22-én (erősen necces) aztán előbb 26-án az Ipswich, majd 29-én a Reading lesz a vendégünk a Loftus Road-on; ez két kötelező győzelem. Nagy ráhagyással számolva 12 ponttal elégedettek leszünk." - ezt írtuk tehát.
Elöljáróban: nem lett meg a 12 pont, csak tíz; a félig tele vagy félig üres pohár dilemmájával állunk szemben. Az első meccsünkön a Hull City ellen például rögtön kikaptunk 3-2-re (Wszołek és Freeman lőtték a góljainkat) - erről a meccsről írtuk ugyebár, hogy nyerni kell, nincs mese. Ezután a meccs után töprengtünk el azon, hogy egyelőre problémát jelent számunkra, ha mi számítunk a meccs esélyeseinek. Eddig azok a meccsek sikerültek igazán, ahol az esélytelenek nyugalmával léptünk pályára. A Hull ellen uraltuk a meccset, 62-38%-os labdabirtoklási fölényünk volt, minden statisztikai mutatóban jobbak voltunk: egyben nem, és sajnos az a legfontosabb mutató: a gólok számában.
A következő meccs, a Leeds elleni (necces, de nagyon, írtuk) szintén vereség, 2-1, itt Wells góljával vezettünk, a győztes gól egy erősen vitatható tizenegyesből született, Leistner állítólagos kezezése után - a kezezést a játékvezetőn kívül nem látta senki. A mindig visszafogott McClaren ingerülten nyilatkozott a meccs után: "Fantasztikus szeme van a bírónak, még az embereken is keresztül lát. Mocskos módon nyertek ma, de egy feljutásra törő csapatnak mocskos módon is győznie kell."
A Leeds tényleg jól szerepel, vezetik a bajnokságot, sok pénzt tennénk arra, hogy jövőre már a Premier League tagjai lesznek. (Kis érdekesség a "magyarfoci" szakértőinek: 33.781 néző volt kint az Elland Road-on. Angol másodosztály...)

00_mclaren_2.jpg                                 Steve McClaren

A két vereség után viszont meglódult az ünnepi szekér! December 15-én jött a Middlesbrough, 14.088 néző előtt nyertünk 2-1-re, Wszołek és Wells góljaival! Necces, írtuk erről a meccsről, hát az is volt, szerencsére a kis apróságok most minket segítettek.
Angliában nincs szünet az ünnepek alatt/miatt, 22-én Nottinghambe utaztunk, arra a meccsre, ami az "erősen necces" jelzőt kapta tőlünk. Ráadásul a Queens Park Rangers még soha nem nyert a Nottingham otthonában - ez az egész angol foci leghosszabb negatív szériája. Pontosítsunk: leghosszabb negatív szériája - volt! Történelmet írt a csapat, Toni Leistner fejesével 1-0-ra nyertünk a City Ground-on! "Ez egy hihetetlen győzelem a számunkra, nagyon büszke vagyok a játékosaimra! Egy nagyon-nagyon jó csapatot győztünk le!" nyilatkozta Steve McClaren a BBC-nek.

00_leistner.jpg                 Leistner fejéről a Nottingham hálójába tart a labda


Toni Leistner személyénél egy kicsit "ragadjunk le"! Nyáron érkezett a német másodosztályú Union Berlin csapatától, rettentő hamar beilleszkedett, rettentő hamar megkedvelték a szurkolók (Angliában egy németet!), rettentő hamar megkapta a csapatkapitányi karszalagot, rettentő hamar megkapta a szurkolóktól a "kedveskedő" becenevet (BFG - Big Fu..ing German esetleg Big Friendly Giant), de ami a legfontosabb, Joel Lynch-el közösen immáron a Championship talán legjobb belső védőpárosa lettek.

00_leistner1.jpg                       Leistner egy ifjú rajongóval

Két hazai meccsünk volt még hátra decemberben, amit két kötelező gyözelmként könyveltünk el magunkban még novemberben.
26-án az Ipswich ellen tükörsimán nyertünk 3-0-ra Wszołek, Lynch és Wells góljaival. Annyira miénk volt a meccs, hogy McLaren mester a második félidőben olyan fiataloknak is lehetőséget adott, mint Chair (21 éves) Oteh (20), és Osayi-Samuel (21). Ilias Chair, ha már arra járt, gyorsan ki is osztott egy gólpasszt.
A csapat azért tett arról, hogy kissé keserédes legyen szánkban a szilveszteri pezsgő, az év utolsó meccsén a Loftus Road stadionban csak 0-0-ás döntetlent értünk el a kiesőjelölt Reading ellen. Bosszantó meccs volt, rengeteg helyzettel, (BFG kétszer is a kapufát találta el) ezt mindenképpen két pont elvesztésének, nem pedig egy pont megnyerésének vesszük...
Tíz pont jött össze tehát a várt tizenkettő helyett. Csalódottak vagyunk? Összességében nem. Sőt, így év vége lévén, érdemes egy kicsit hátrébb lépnünk, és a szezon eddigi részére tekinteni! Augusztus 21-én a negyedik fordulón voltunk túl, négy vereség, 0 pont, 2-13-as gólkülönbség és a tökutolsó hely a tabellán; túl voltunk a teljesen demoralizáló 7-1-es WBA elleni vereségen, éppen belecsúsztunk az FFP büntetésbe és szankciókba, teljesen széteső csapatmorál, vezetési válság. Akkor abszolút reálisnak tűnt egy Sunderland vagy egy Portsmouth-féle összeomlás, és a kiesés.
Ehhez képest állunk jelenleg a nyolcadik helyen, mindössze négy pontra a rájátszást jelentő helyektől! Erre a teljesítményre nem találunk más szavakat, mint a "hihetetlen" vagy a "csoda"!

00_eze_2.jpg                         Eze akcióban a Reading elleni meccsen

Nézzünk egy-két hírt, érdekességet a csapat házatájáról! Kezdjük a sérülésekkel! Hosszabb időre kidőlt Geoff Cameron és Angel Rangel. Egyelőre Cameron a nagyobb veszteség, mert időközben felépült és remekül játszik jobbhátvédben a saját nevelésű Furlong (eredetileg az ő sérülése miatt igazoltuk Rangelt) míg a középpályán sem Scowen, sem Cousins nem helyettesíti tökéletesen Cameront. Grant Hall felépült, a Nottingham ellen pár percet már játszott is, de róla most nehezen tudjuk elképzelni, hogy akár Lynch-nél, akár Leistnernél jobb lenne.
Bosszantó, nagyon bosszantó dolog Luongo majd' egy hónapos kiesése. Nem, nem eltiltás vagy sérülés: Ázsia Bajnokság! Rendkívül bosszúsak vagyunk, az Ázsia Bajnokságnál értelmetlenebb, feleslegesebb dolog nincs a földön! Míg a Copa America-t vagy az Afrikai Nemzetek Kupáját mi magunk is kedveljük, azt magas színvonalú rendezvénynek gondoljuk (egy Brazília - Chile vagy egy Egyiptom - Szenegál rangadó hallatán elégedetten csettint az ínyenc) addig az Ázsia bajnokság egy nagy rakás szar! Komolyan, kit hoz lázba egy Jordánia - Thaiföld meccs? Még a jordániaiakat sem... Szóval emiatt kell nélkülöznünk az ausztrál válogatott Luongo-t, aki a Reading ellen már a keretben sem volt (vele nyilván más lett volna a meccs!) helyette az Omán (!) elleni barátságos (!!), edzőmeccsre (!!!) készült! Anyám, borogass!

00_massimo_2_1.jpg               Massimo a Reading helyett Omán ellen játszott...

Felreppent egy hír két hete, hogy esetleg visszahoznánk a csapathoz Adel Taarabt-ot. Taarabt marokkói, hozzánk a Tottenham csapatából került, három-négy szezont töltött nálunk, közönségkedvenc, óriási sztár volt, játszott a Premier League idényünkben is; viszont kezelhetetlen, öntörvényű. Sokak szerint (szerintünk is) zseniális játékos, aki fegyelmezetlenségei miatt nem futotta be azt a karriert, amit tudása alapján befuthatott volna. A QPR után játszott a Milánban (van Bajnokok Ligája meccse is) és a Genoában, jelenleg a Benfica keretéhez tartozik. Nehéz kérdés, jelenleg huszonkilenc éves, akár még három-négy jó szezonja is lehet(ne), kérdés, hogy milyen mentális állapotban van, mennyire tudja őt McClaren fegyelmezni (egyáltalán, akar-e ilyen problémával McClaren foglalkozni?) illetve a legfontosabb: Taarabt pontosan Eze posztján játszik. Meglátjuk..

00_taarabt_2.jpg                    Taarabt itt épp az Arsenalnak lő gólt

Január 1-én kezdődik az átigazolási szezon, ami egész hónapban, január 31-ig tart. Mi ki vagyunk zárva a transfer window-ból, pontosabban nem vehetünk játékosokat, csak eladhatunk. Mi azt gondoljuk, hogy nagyon fontos lenne egyben tartani a mostani keretet, (Freeman, Luongo és Eze iránti megkeresésről hallani, de az elnök-tulajdonos, Amit Bhatia kategorikusan kizárta, hogy eladnánk a jelenlegi szűk keretből bárkit is), illetve tudjuk, hogy a QPR szeretne megszabadulni jó pár oldalvonalon kívülre került játékostól; Matt Smith, Sylla, David Wheeler köztük vannak. A szóbeszéd szerint visszahozzuk kölcsönből Ryan Manning-et - ennek örülnénk.
Nézzük végig a januári meccseinket - kemény hónap elé nézünk! Rögtön elsején az Aston Villa vendégei leszünk, necces. Hatodikán az FA kupában játszuk első meccsünket a Leeds ellen, otthon. Az FA kupában ez már a harmadik forduló, az első-másodosztály ilyenkor kapcsolódik be. Erre a meccsre nem tudunk mit mondani, nem tudjuk, mennyire vesszük komolyan, mennyire veszi komolyan a Leeds, ahogy mondani szokás, lehet eső, lehet szél.
Január 12-én Sheffieldbe megyünk, a helyi United ellen (necces), 19-én fogadjuk a Preston North End gárdáját (nyerni illenék) és szintén a Loftus Road-on lesz a WBA elleni (remélhető) bosszú január 26-án.
A Championship egészét tekintve: ha most lenne vége a bajnokságnak, akkor a Leeds (bajnokként) és a Norwich lenne a Premier League tagja, a rájátszásba a West Brom, a Sheffield United, a Middlesbrough és a Derby County jutna be. Kiesne a harmadosztályba a Rotherham United, a Reading és az Ipswich Town. Megérzés, bár még messze a vége: az Ipswich menthetetlennek tűnik...

00_joe_2.jpg              Lumley akcióban - 20 meccsen 10 clean sheet

A következő hónap, a január, sok mindenre választ ad majd. Nem is elsősorban a pályán elért eredményekre gondolunk, hanem inkább a tárgyaló asztal mellett születettekre. Két-három jó igazolás változtathat bármelyik csapat helyzetén, és ez történhet fordítva is. Mást ne mondjunk, pletykák szerint a Leeds United legjobbjáért, Kemar Roofe-ért bejelentkezett a Newcastle; ha Kemar türelmetlen, és már januártól a Premier League-ben akar játszani, akkor a jelenleg listavezető Leeds jelentősen gyengülni fog. És ez csak egyetlen példa.
Nem maradt más a végére, mint az, hogy nagyon boldog és sikerekben nagyon gazdag új évet kívánjunk minden QPR szurkolónak!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://loftusroad.blog.hu/api/trackback/id/tr6314524812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Májking 2018.12.31. 13:58:30

Időközben Manning visszahozatalát megerősítették
süti beállítások módosítása