Járványkórház

 2022.01.01. 14:42

Kis túlzással azt mondhatjuk decemberrel kapcsolatban, hogy egy rossz és egy jó dolog történt. A rossz dolog az volt, hogy elkezdődött, a jó pedig, hogy véget ért.

A legutóbbi bejegyzésünkben leírtuk a decemberi (tervezett) meccseinket, végül az öt meccsből hármat sikerült megrendezni. A csapatokat tulajdonképpen az egészségügyi stáb állítja össze; a hónap végére teljes a kavarodás, három-négy lejátszott meccs különbségek vannak a csapatok között, így a tabella állása is csalóka. Arról nem is beszélve, hogy nagy kihagyások vannak a meccsek között, mi például december ötödike után huszonhetedikén (!) léptünk újra pályára, utána viszont rögtön harmincadikán is.

Három meccset játszottunk tehát az egész hónapban, de mielőtt belekezdünk ezek elmesélésébe, a hónap legörömtelibb eseményét vesszük előre. December 10-én hozták nyilvánosságra november legjobb menedzserének és játékosának a nevét: kettős győzelmet könyveltünk el, Mark Warburton a hónap legjobb menedzsere, míg Chris Willock a legjobb játékosa lett. Mi magunk nem emlékszünk hasonló sikerre!

skysports-chris-willock-mark-warburton_5610201.jpg                                 A mester és tanítványa

 

Az első decemberi meccsünket tehát ötödikén játszottuk, hazai pályán fogadtuk a Stoke City csapatát. 13.968 néző láthatta, hogy a nyomasztó mezőnyfölényünk ellenére a Stoke szerez két gólt és viszi el a három pontot. Só a sebben, hogy 0-1-nél Austin kihagyott a tizenegyest, mi lett volna, ha... De a "ha" sosem kap szerelést az öltözőben, amint az közismert...

Itt jött a három hetes kényszerszünet, majd jött hozzánk a Bournemouth, 16.308 néző volt a Kiyan Prince Stadion nézőterén. Az első félidő végén Solanke fejelt egy gólt, ez is maradt a végeredmény; a végén elszabadultak az indulatok, a 96-ik percben tőlünk Barbet és Dozzell, a Bournemouth részéről Mepham és Pearson kapott sárgát; sajnos Dozzellnek az már a második sárgája volt, úgyhogy ő ki is szállt.

00_austin_bristol.jpg                       Austin a sikeres tizenegyes után

 

Maradt még egy meccs, harmincadikán Bristolba, az Ashton Gate Stadionba mentünk, és óriási izgalmak után hoztuk el mind a három pontot. Rögtön a harmadik percben a fiatal Alex Scott szerzett vezetést a Bristolnak, szerencsére Austin most belőtte a jogosan megítélt büntetőt a 45-ik percben, a győztes gólra pedig a második félidő hosszabításáig kellett várni: a 92-ik percben Yoann Barbet fejelte be Johansen szögletét. Nem hallgathatjuk el azt, hogy Andy King kiállítása miatt szinte a teljes második félidőt emberelőnyben játszottuk.

Jelenleg a hetedik helyen állunk egy-egy ponttal elmaradva a Middlesbrough és a Huddersfield mögött, de ők két meccsel többet játszottak nálunk.

00_barbet_bristol.jpg                         Barbet át akarja ölelni a világot

A januári programunk sűrű nagyon - persze ember tervez, COVID végez.
Másodikán a Birmingham Cityhez megyünk (17-ik helyen állnak) aztán nyolcadikán az első FA Cup meccsünket játsszuk a harmadosztályú Rotherham United ellen hazai pályán, tizenötödikén a West Brom (4) huszonötödikén a Swansea (16) huszonkilencedikén a Reading (21) jön vendégségbe hozzánk, míg huszonkettedikén mi megyünk a Coventry Cityhez (10). De - nem győzzük hangsúlyozni - ezek a tervek! Mindenesetre a QPR mindent megtesz a meccsek biztonságos megrendezéséért, az első csapatok között voltunk, akik büszkén jelenthették be, hogy a teljes csapat, az összes játékos és a stáb, túl van az összes oltáson!

Az előttünk álló januárnak van két egyéb eseménye is, az egyik az egy hónapra kinyitó átigazolási piac, a másik az Afrikai Nemzetek Kupája. Az átigazolási piactól azt várjuk, hogy meg tudjuk őrizni a legjobbjainkat (Dykes, Willock, Dickie, Chair, Dieng, stb.) és persze örülünk minden erősítésnek; a ANK miatt meg csak bosszankodunk, nagy valószínűséggel Dienget is Chairt is nélkülöznünk kell jó pár fontos meccsen.

Csak a szokások miatt írjuk ide zárórovatunkat. Ha most érne véget a Championship, akkor közvetlenül a Bournemouth és a Fulham lenne Premier League tag, a play-off helyeken a Blackburn, a West Brom, a Middlesbrough és a Huddersfield állnának; a kiesők pedig a Peterborough, a Barnsley és a Derby volnának. Tegyük ide, hogy minden szimpátiánk a Derby County csapatáé, 21 pont levonással büntették őket pénzügyi szabálytalanságok miatt, de rendkívül nagy küzdést mutatnak be, lassan az utolsó helyről is elkerülnek; ha az a büntetés nem sújtotta volna őket, akkor a tizenegyedik helyen állnának!

Várjuk a meccseket, nézzük a járványadatokat, szurkolunk tovább!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://loftusroad.blog.hu/api/trackback/id/tr2316800794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása