Csoda

 2014.11.10. 16:03

Az Aston Villa meccs után írt egészen kiváló írásban úgy vezettük elő a következő két világsztár csapat, a Chelsea és a Manchester City elleni találkozóinkat, hogy amennyiben egy ponttal is több áll a nevünk mellett e két meccs után, úgy azt a csoda kategóriájába kell sorolnunk. Nos, egy ponttal több áll a nevünk mellett, örömünk mégsem felhőtlen, az "evés közben jön meg az étvágy" népi bölcsességnek nyilván volt valami tapasztalati alapja.

1527088_858855360812021_1600314697842910352_n.jpg                 A csapat kezdés előtt a hősi halottakra emlékezik

Szakadó esőben kezdődött a meccs, a várakozásoknak megfelelően City rohamokkal: az első tíz perc labdabirtoklási aránya 88%-12% volt oda, de csakúgy, mint a Chelsea ellen, különösebb probléma nélkül húztuk ki ezt az időt, és egyre bátrabban mentünk előre, annyira, hogy a 21. percben Austin már a harmadik gólját lőtte, így 1-0-ra vezettünk! Ha a Loftus Road lelkes olvasói némi ellentmondást érzékeltek az előző mondatban, akkor a hiba nem az ő készülékükben van. 

Egészen elképesztő bíráskodást láthattunk ugyanis a mérkőzésen; az első félidőben mindenképpen! Először is Austin fejelt egy gólt - ezt les miatt nem adta meg a játékvezető.

1415471830326_wps_21_Charlie_Austin_of_Queens_.jpg                            Ez volt az a bizonyos lesgól

A lest követő szabadrúgást maga a kapus, Joe Hart végezte el, elképesztően rosszul, egyenesen Austinnak passzolta a labdát, aki köszönte szépen, és húsz méterről bevágta. Nos, ezt a gólt sem adta meg a bíró, mégpedig azért nem, mert Hart ballába, amivel a labda mellé támasztott, a nedves füvön megcsúszott, így hozzáért a labdához, pár centivel odébb gurítva azt, és ezért nem találta el tökéletesen jobbal. A bíró azzal érvel, hogy a szabadrúgást nem végezheti el saját magának a játékos, itt meg volt két érintés, mintha Hart lepasszolta volna magának a labdát rúgás előtt. Ha eltekintünk az ítélet abszurditásától, akkor viszont a QPR-nek kellett volna következnie szabadrúgással, nem pedig Hartnak kellett volna ismételnie. A komoly lapnak számító Guardian például azt írta, hogy ennél nevetségesebb ítéletet a labdarúgásban nem lehet hozni.

1415472484101_wps_53_LONDON_ENGLAND_NOVEMBER_0.jpg                    A csapat a szabályokról cseveg a bíróval

Nem roppant össze a társaság, és a huszonegyedik percben Austin - Isla gyönyörű és hajszálpontos átadásából megszerezte idei hatodik gólját, amivel góllövőlista ötödik helyére jött föl, egyetlen angol játékos, a hétgólos Berahino van előtte; a meccset egyébként a helyszínen nézte végig Roy Hodgson szövetségi kapitány, a BBC szerint Austin nézőbe jött...

1415472152726_wps_37_Queens_Park_Rangers_Engli.jpg                      A labda már túl a kapuson, és a bíró is megadta

A harminckettedik percben aztán egyenlített a City, mégpedig az argentín Agüero révén. Szép gólt lőtt, azt az apróságot leszámítva, hogy méteres lesről indult, és kézzel tette maga elé a labdát. Érdekes, a bíró, aki előzőleg egy kb. kétcentis mozdulatot észlelt mintegy negyven méterről, egy nyilvánvaló és látványos kezezést viszont nem vett észre alig tizenöt méterről. Erre az érdekességre a BBC hívta fel a figyelmet.

1415474263287_wps_65_LONDON_ENGLAND_NOVEMBER_0.jpg           Green mutatja, hogy kézzel csak a kapus érhet labdába

A szünetben tehát 1-1 volt az állás, de a legfontosabb esemény az volt, hogy pályára lépett hosszú kihagyás után Joey Barton, aki egyébként hosszú évekig pont a City játékosa volt. A második félidő teljesen kiegyenlített volt, a hetvenhatodik percben újból megszereztük a vezetést, Austin ívelt tökéletesen a kapu elé, Zamora és a City védője Demichelis egyszerre érkeztek a labdára, végül Demichelis öngóljaként könyvelték a találatot, de nem volt könnyű kikockázni, kié is a gól...

1415474209440_wps_62_LONDON_ENGLAND_NOVEMBER_0.jpg                 Zamora örül a gólnak, függetlenül attól, ki szerezte

Sajnos, a hátralevő időt nem sikerült gól nélkül kihúzni, Agüero újból betalált. Bosszankodtunk, már erősen reménykedtünk a bravúrban, de ne legyünk telhetetlenek: a City nagyon komoly csapat, sokan lennének boldogok, ha döntetlenre húznák ki ellenük; ráadásul most inkább fordítva volt: ők örültek a pontmentésnek.

Szakmázzunk egy kicsit itt a végén. Az előző négy meccsen komoly ellenfeleink voltak, sorrendben a Liverpool, az Aston Villa, a Chelsea és most a City. Nem semmi sorozat, és sok szemrehányást magunknak nem tehetünk. Nem szeretnénk a bírókra sem panaszkodni, amolyan magyar betegségnek tartjuk a körülményekre való hivatkozást; de a Chelsea utolsó perces tizenegyese, most Agüero kezezése nem nekünk, ill. nem csak nekünk tűnt fel, és érdekesség az is, hogy még az első fordulóban, a Hull ellen ítéltek meg nekünk tizenegyest - azt Austin kihagyta - azóta semmi. A már említett Berahino meg hét góljából hármat is tizenegyesből szerzett...

Ugyanabban az összeállításban kezdtünk, mint a Chelsea ellen, erre még nem volt példa idén. Egy cserével csináltuk végig, Sandro helyett jött be Barton, aki egy félidő alatt bemutatta, hogy szükség van rá. Lassan tele lesz a kispad, Mutch is felgyógyult, Kranjcar is. Egy feszültséggóc is van, Rio Ferdinand. A Liverpool ellen kispadozott, azóta eltiltását tölti, amelyet a "közösségi média nem megfelelő használatáért" kapott - jelentsen ez bármit is. Viszont nélküle a védelem Isla-Caulker- Dunne-Suk vagy Traoré összeállításban sokkal jobban szerepel, mint vele. Dehát ő mégiscsak a nagy Rio Ferdinand. Nem lesz könnyű.

1415472755151_wps_58_LONDON_ENGLAND_NOVEMBER_0.jpg                        Hatalmas küzdelem a zuhogó esőben

Túl vagyunk tizenegy fordulón, az utóbbi meccseken kimondottan jól játszunk, partiban vagyunk a sztárcsapatokkal is. A hat nagy csapatból ötön túl vagyunk, az Arsenal csak december végén jön. Ami veszélyes lehet, most jönnek olyan meccsek is, amelyeknek már mi leszünk az esélyesei, amely esélyesség esetleg görcsössé tehet minket. Most lesz két hét szünet a válogatott meccsek miatt, aztán a következő öt meccsünk sorrendben: Newcastle (idegenben), Leicester (otthon), Swansea (i), Burnley (o), Everton (i).

Ezekből bármi lehet - meg azok ellentéte is...

Címkék: foci

A bejegyzés trackback címe:

https://loftusroad.blog.hu/api/trackback/id/tr686883837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása