Aki az angol bajnokságokat figyeli, az egyetért azzal, hogy minden idők egyik legizgalmasabb befejezése a 2011/12-es szezonnak volt; az utolsó fordulóban dőlt el a bajnoki cím és a kiesés is. Akkor a Manchester City otthonában játszott a Queens Park Rangers, óriási csatában kikaptunk 3-2-re, igy a City lett a bajnok, de mivel a Bolton csak 2-2-es döntetlent ért el a Stoke City otthonában, végül bentmaradt a csapat.

Abban a szezonban úgy maradtunk bent, hogy nem érdemeltük meg, az idei szezonban úgy esünk ki, hogy szintén nem érdemeltük meg...

A történethez vissza kell mennünk a múltban kicsit. A QPR tulajdonosai (Laksmi Mittal mellett, aki hiába tartozik a világ leggazdagabb emberei közé, mindig is kisebbségi tulajdonos volt; most is az, a napi, operatív kérdésekbe nem szól bele) Bernie Ecclestone, a Forma 1 teljhatalmú ura, és Flavio Briatore, a Benetton főnöke voltak. Nos, a két üzletemberről a civilizált világban mai napig erős találgatások zajlanak arról, hogy vajon valóban üzletemberek-é, vagy pedig gátlástalan maffiózók.

                                   Zamora emlékezetes gólja

A QPR-ra mindenesetre úgy tekintettek, mint egyfajta reprezentációs eszközre, a tárgyaló felekkel be lehet ülni a VIP-páholyba, London szívében. A 2012/13-as szezonban aztán érkezett új tulajdonosként Tony Fernandes, az AirAsia tulajdonosa (akit egyébként a Time magazin idén beválasztott a világ száz legbefolyásosabb embere közé!) és akkor szép lassan kezdtek kiderülni a turpisságok. Eszetlen szerződések, indokolhatatlanul magas fizetések (a QPR két legjobban kereső játékosa Wright-Phillips és Taarabt, kilencvenezer font körüli heti (!) fizetéssel, nos az idei szezonban e két játékos együtt nem töltött kilencven percet a pályán...) és persze ezzel összefüggésben hatalmas hiány, tartozások. A szezon nem is végződhetett másként, mit kieséssel.

A Championship-ben egy szezont töltöttünk csak, felejthetetlen meccsen nyertünk a rájátszás döntőjében, visszajutottunk. Próbált a vezetőség rendet tenni a keretben, elküldtek olyan "sztárokat", mint Granero vagy Julio César, de a tetemes tartozás, és az emiatt fenyegető szövetségi bírság folyamatosan ott lebegett, és ott lebeg most is a fejünk felett.

Ennek ellenére reménykedtünk a szezon kezdetekor. Sikerült igazolnunk egy-két nem túl drága, de remek játékost, elsősorban Leroy Fer-re gondolok, kölcsönjátékosok is érkeztek, Isla, Vargas.

Visszatekintve a szezonra azt kell mondanunk - bár nem hiszünk okkult dolgokban - hogy egész egyszerűen el voltunk átkozva! Egy angol újságíró írta pár napja, hogy ha egy csapat olyanokat tesz, mint amit a QPR tett az Ecclestone-érában, akkor egyszerűen nem úszhatja meg olyan egyszerűen, hogy csak egy szezont tölt a másodosztályban, aztán kész; vezekelni kell!

Hát vezekeltünk. Nemcsak arra gondolunk, hogy mennyi meccs, mennyi pont ment el balszerencsés módon, utolsó pillanatokban esett gólokkal, nemcsak arra, hogy mennyi szabályos góltól fosztottak meg minket téves bírói ítéletek, nemcsak az elképesztő sérüléshullámra, nemcsak arra, hogy mindösszesen két büntetőt hibáztunk a szezonban, de mindkét hiba döntőnek bizonyult, de két megmagyarázhatatlan tragédiára is: az egyik az AirAsia repülőgépének katasztrófája 2014 decemberében, pár nappal az átigazolási piac megnyílása előtt, amely alaposan átrajzolta a mi üzleti terveinket is, több millió dollárt kellett a cégnek különböző jóvátételként kifizetni; a másik még tragikusabb, egyik legjobb, legrutinosabb játékosunknak, Rio Ferdinandnak a kálváriája, feleségéről januárban derült ki, hogy gyors lezajlású rákban szenved, pár nappal ezelőtt el is húnyt; érthető módon Ferdinand a szezon második felében nem volt bevethető.

                                     Jóbarátok

Persze nem lehet csak külső körülményekkel magyarázni mindent, a szakmai stáb is követett el hibákat, Redknapp-ot hamarabb kellett volna elküldeni, de aki elmagyarázza, hogy mi indokolta Zarate leigazolását (emlékszik még rá valaki?) azt egy jövő szezonra szóló bérlettel ajándékozzuk meg.

Kérdés, fontos kérdés, hogy mi következik most. Játszunk még két meccset az idei szezonban, a Newcastle és a Leicester City ellen, aztán le kell ülni, és hosszútávú koncepciót kell kidolgozni. Az biztos, hogy a keret nagy része távozik. Austin, Fer, Phillips, Sandro, Caulker, Green biztosan, a kölcsönjátékosok kérdésesek, sokaknak a szerződése jár le. Ami reménykedésre ad okot, hogy saját akadémiánkon rengeteg tehetség bontogatja szárnyai, Furlong, Grego-Cox, Doughty, Comley már a nagycsapat keretében van, játszottak is már a Premier League-ben, a szintén fiatal McCarthy személyében nálunk van az egész angol foci egyik legtehetségesebb kapusa, de hat-hét fiatal töltötte a szezont másod- harmadosztályú csapatoknál, velük el lehet kezdeni egy új csapat kialakítását.

                       A lejáró szerződésűek és a kölcsönjátékosok

Fontos dolog még Tony Fernandes elkötelezettsége is. Fernandes nem "csak" egy csapatot akar, hanem nagyszabású ingatlanfejlesztésben, új stadionban gondolkozik, London nyugati részén North Acton-ban, az Old Oak Common területének (amelyik most egy lepukkant, használaton kívüli ipari-vasúti terület) teljes újragondolásában, valamint szeretne minél több fiatal bevonni a QPR akadémiájára, ezáltal a csapatot egyre inkább a saját nevelésű fiatalokra építeni.

                     Az új stadion és környékének látványterve

Mi legyen a konklúzió? Szomorúak vagyunk, természetesen, sokkal több volt ebben a szezonban. De a sok kudarc mellett azért voltak remek sikerek is, emlékezetes pillanatok: Zamora gyönyörű emelése a WBA ellen, Phillips csodagólja negyvenről, és persze ajándékoztunk egy Charlie Austint az angol focinak...

                                   Phillips gólja négy képkockán

Nincs itt a világvége, a Championship szuper bajnokság, mi magunk nagyon szeretjük, bár azt gondoljuk, egy azonnali visszajutás csodaszámba menne!

A csapatot nem lehet cserben hagyni soha!

We are QPR!