A jól sikerült felkészülési meccsek után belevágtunk a szezonba, hét tétmeccset nyomtunk le gyorsan augusztusban.
Az elsőt augusztus hetedikén az ősi ellenfél, Millwall ellen játszottuk 16.127 néző előtt a Loftus Road-on. Mi számítottunk esélyesnek, talán a jelenlegi legerősebb kezdővel: Dieng - Dickie, Wijs, Barbet - Odubajo, Johansen, Ball, Wallace, Willock - Austin, Dykes tudtunk felállni, Chair betegség miatt nem volt a keretben. A Millwall csatára, Jed Wallace botlott bele egy labdába a tizenhatos vonalánál és lőtt nagy gólt, ezt a hátrányt hasonlóan nagy góllal egyenlítette ki Rob Dickie. Ez az 1-1 lett a vége, hiába játszottunk nagy fölényben és alakítottunk ki helyzeteket; nem tagadjuk, hogy kicsit csalódottak voltunk.
Sok idő bosszankodásra nem jutott, hiszen 11-én már a Liga Kupa első fordulójában volt jelenésünk, a jelenleg negyedosztályú Leyton Orient pályáján. Az első forduló kezdőjéből csak Dickie, Wallace, Barbet és Dickie maradt. A legfontosabb dolog azonban az volt, hogy hosszú idő után újra magyar sportcsatornán láthattuk a csapatot, a Digisport közvetített. Emlékezetünk szerint legutóbb az utolsó Premier League szezonunkban, 2015 tavaszán, az Aston Villa elleni 3-3-as meccset láthattuk Magyarországon élőben.
Dickie most egy szögletet fejelt be a tizenhatodik percben, szépen, de láthatóan energiatakarékosan játszott a csapat, ennek a böjtje a hetvennegyedik percben egy megpattanó lövés képében érkezett meg. A Liga Kupában nincs hosszabbítás, egyből a büntetők jöttek, mivel senki sem hibázott az öt lövőnk közül (sorrendben: Dykes, Ball, Dozzell, Kelman, Adomah) és a Leyton Orient ciprusi légiósa, Sotiriou már a második körben a kapufára lőtt, így már aznap este megtudhattuk, hogy a második körben az Oxford United lesz az ellenfelünk.
Adomah és a szurkolók a Leyton elleni győztes tizenegyest ünneplik
Tizennegyedikén a messzi északra, a Hull City-hez látogattunk. A Hull idén jutott vissza a Championship-be, és az első fordulóban meggyőző játékkal verte idegenben a Preston-t 4-1-re. 10.728 néző látogatott ki az MKM arénába, és a Hull játékosai között üdvözölhettük a kapus Matt Ingram-ot, aki kisebb-nagyobb megszakításokkal hat évig volt a QPR játékosa.
Ha lehet egy meccsre a "tükörsima" jelzőt használni, akkor ez az volt. 3-0-nyertünk úgy, hogy a Hull két komoly helyzetet tudott kialakítani - Magennis fejesét nagy bravúrral védte Dieng, Dickie pedig egy a kapuson már túljutó lövést tisztázott a gólvonalon. Az első két gólunk rögzített helyzet utáni, látnivalóan alaposan begyakorolt variációból született, Willock egy szabadrúgás-kombináció, Dykes pedig egy kisszöglet-kényszerítő után lőtt nagyon szép gólt. Mindkét gólt felülmúlta ugyanakkor a harmadik, amit Rob Dickie lőtt (a középhátvédunk(!) eddigi mérlege három meccs/három gól) az ötösön belül olyan finom kis tiki-taka passzok előzték meg Dickie közeli pöcizését, ami még a vonyarcvashegyi SZOT üdülő homokos kispályáján is kiváltotta volna a szakértő tapsot.
A tények kedvéért: ez a gólunk már emberelőnyben született, George Moncur-t teljesen jogosan, egyből pirossal küldte le Matt Donohue játékvezető.
Dickie gólját Matt Ingram kapus figyeli érdeklődve
Túlzásnak tűnhet, ha már a harmadik játéknapon kiosztjuk a szezon "legbolondabb" meccsének járó címet, de sokat nem kockáztatunk, ha a 18-i, Middlesbrough elleni meccsre tesszük a voksunkat. A Boro elleni találkozóknak mostanság egyébként is extra érzelmi töltete van, hiszen Neil Warnock a menedzser, és a nálunk hetvenhét bajnokin védő Joe Lumley a kapus.
22.436 néző a Riverside Stadium lelátóin, remek hangulat. A hetedik percben Steve Martin befújt ellenünk egy tizenegyest, az elvárható elfogultságunk ellenére sem találtunk okot (bármennyit videózgattuk is az esetet) hogy ezt miért tette. A Boro ugandai légiósa, Ikpeazu köszönte szépen, belőtte, ez is maradt a félidő.
A második félidő elején Lee Wallace egyébként nem túl veszélyesnek tűnő beadásába lépett bele szerencsétlenül (nézőpont kérdése persze) Howson, ezzel az öngóllal egyenlítettünk. Két perccel az egyenlítés után Odubajo már csak szabálytalanul tudta megállítani a remekül kiugró Isaiah Jones-t, ezért második sárgáját is megkapta. Négy perccel ezután Dykes az emberhátrány dacára is megszerezte a vezetést, ezt még Crooks egalizálta a hetvenkettedik percben, de újabb négy perc múlva Willock újra vezetést szerzett, és erre a Middlesbrough már nem tudott válaszolni, 3-2-vel hoztuk el a három pontot. Óriási, váratlan siker! Még azt is elviselte a csapat, hogy a belső védőpáros Dickie és De Wijs - szigorúan csak saját magukhoz viszonyítva - kicsit gyengébben muzsikált.
Az augusztus hosszú hónap, belefér jó pár meccs, úgyhogy nem is vártunk sokat, 21-én kora délután a Barnsley-t fogadtuk. Ezen a meccsen abszolút esélyesnek számítottunk, győzelmet várt a 11.882 néző. Ennek megfelelően - mondjuk ezt ironikusan - a 27. percben már 2-0-ra vezetett a Barnsley... Az első gólnál, bármennyiszer videóztuk is meg, nem lettünk meggyőzve, hogy Frieser nem lesről indult-e, a második viszont egy vitathatatlan, szemre is tetszetős gurigázás után született.
Warburton mester itt egy szokatlant lépett, az első félidő 36. percében kettőt is cserélt, lekapta a pályáról Thomast és Dozzellt, majd a szünetben a lábát fájlaló Wijs-t is. A második félidőben Chair parádés gólt lőtt, majd a 91. percben egy szép támadás végén Austin (ki más?) egyenlített. Az örök kérdés merül fel ilyenkor: vajon egy pontot nyertünk vagy kettőt veszítettünk? A focihoz igazán értők tudják, hogy a Championship, az angol másodosztály rendkívül kiegyenlített, sikert könnyen nem adnak itt. Jellemző adat, hogy a második forduló után már nem volt száz százalékos csapat a Purgatóriumban...
Charlie Austin, a legenda
Az augusztus tényleg hosszú hónap, úgyhogy 24-én játszottunk legközelebb, most a Liga kupa második körében fogadtuk a harmadosztályú Oxford United-et. Warburton újra a kezdőbe tette az előző meccsen lecserélt két fiatalt, akik most kiválóan teljesítettek. A meccs után Warburton azt nyilatkozta, hogy semmi személyes oka az ő lecserélésüknek nem volt, egyszerűen hátrányban szerkezetet kellett váltania; komoly szerepet szán nekik, és most nagyon elégedett is volt velük. Sima meccs volt ez, már az első félidőben eldőlt, Dickie lőtt egy Puskás-díj várományos gólt, aztán Chair lövésébe lépett be egy védő számukra pechesen, a második félidőben már inkább csak kímélték magukat a fiúk, maradt a 2-0, és jöhet a harmadik kupa forduló.
Egy pillanatra meg kell állnunk Rob Dickie személyénél. Az egyik szemünk sír, a másik nevet. Óriási öröm, hogy nálunk játszik, viszont tudjuk, hogy nem marad(hat) sokáig nálunk. Robert Joseph Andrew Dickie 1996 március harmadikán született. Belső védőt játszik, a 193 centijéhez képest gyors, labdabiztos. A Reading neveltje, volt angol U18-as és U19-es válogatott is. Hozzánk tavaly került, mára a csapat alapembere, és az egész Championship egyik legjobb játékosa lett. A Leeds, a Wolverhampton és a Newcastle is figyeli őt erősen. Ha pedig valakit a Premier League hív, akkor bizony menni kell... Így volt ez Luke Freeman vagy Ebere Eze esetében is.
Dickie itt az Oxford ellen
Fentebb említettük talán, hogy hosszú az augusztus, belefért még egy találkozó, hazai pályán a Coventry ellen. A Coventry jól kezdte a szezont, így nem meglepő módon az első félidő kiegyenlített játékot hozott, és kis túlzással csak kapusunknak, Seny Diengnek köszönhettük, hogy a szünetre 0-0-val mehettünk. A második félidő közepén aztán a frissiben beállt Dykes egy szép átlövéssel törte meg a jeget, tíz percre rá Barbet egy kavarodás után közelről a léc alá vágta a pettyest, így ránézésre sima 2-0 lett a vége, de azért ez nem az volt: a forduló csapatába bekerült a már említett Seny Dieng, a kapusunk.
Yoann Barbet lábát már elhagyta a labda
Augusztus utolsó napja van most, és csodálkozva, örömmel nézegetjük a tabellát: ilyen szezonkezdésre még legmerészebb álmainkban sem számítottunk! Tudjuk persze, hogy még csak öt forduló ment le, de még veretlenek vagyunk (ha a felkészülési időszakot is idevesszük, akkor nyolc meccses a veretlenségi sorozat, pedig volt ott egy Manchester United és Leicester elleni derbi is!), nagyon összeszedett a társaság. Az átigazolási időszak ma éjfélig tart, reméljük, számunkra kellemetlen hír nem ér minket.
A kapuban Dieng végleges megoldásnak tűnik, cseréje, a skót Jordan Archer az eddigi két kupameccsen bizonyította, hogy lehet rá számítani. A középső védőpárost, Dickie-t és de Wijs-t dicsértük már, a középpályán Johansen ad formát a csapatnak. Ilias Chair minden szempontból Eden Hazard-ra emlékeztet minket, elől pedig a fiatal Willock és a tapasztaltabb páros és Austin és Dykes képezik a bőség kosarát. A friss igazolások közül egyelőre Moses Odubajo tette ránk a legjobb benyomást, de Andre Dozzell-re sem lehet sok panaszunk.
Johansen szervez
A szeptembert a válogatott meccsek miatt szünettel kezdjük (Dykes lehet érdekelt ezeken), de hat meccset bepakolunk ebbe a hónapba is. 11-én és 14-én két idegenbeli meccs a Reading és a Bournemouth ellen, utána 18-án a Bristol City otthon; aztán a Liga kupa harmadik körében egy igazi csemege: a Premier League egyik topcsapata, az Everton lesz a vendégünk! 24-én mi megyünk a 'The Hawthorns'-ba a West Brom vendégeként, hogy aztán a mozgalmas szeptembert hazai pályán zárjuk le 28-án a Birmingham ellen.
Moses Odubajo, az egyik új igazolás
Ha most érne véget a Championship, akkor a Fulham és a WBA jutna egyenesen a Premier League-be, a play-off helyeken a QPR, a Huddersfield, a Stoke és a Bournemouth állnak, míg a kiesők a Blackpool, a Sheffield United és a Nottingham Forest volnának, de nagyon az elején vagyunk még a bajnokságnak.
Régen tudtunk ennyire bizakodó, pozitív posztot írni, ezen nem szeretnénk változtatni szeptemberben sem!
Come on you R's!
Mostanában jó a hangulat a lelátón
