Írtunk már beharangozót régebben is, most ismét egy bajnoki rajt előtt állunk, az angol másodosztály, a Championship rajtja előtt. Vajh' mit hoz nekünk ez a szezon?
Természetesen azonnali visszajutást várnánk el, de tudjuk, hogy ez szinte csodaszámba menően nehéz lesz; ráadásul mi ezt a bravúrt egyszer már végrehajtottuk, a nagy számok törvénye alapján kétszer egymás után véghez vinni a csodát még nehezebb.. Az előző szezon egyik legemlékezetesebb pillanata
Mi szólhat mégis a sikerünk mellett? Elsősorban a vezető triumvirátus, Chris Ramsey, Les Ferdinand és Tony Fernandes eltökéltsége. Tulajdonképpen ez lesz az első olyan szezonjuk, amikor a múlt terheitől megszabadulva a saját koncepciójukat valósíthatják meg. Elküldtek sok "szent tehén"-nek számító játékost, Joey Bartont, Wright-Phillipset, Taarabtot, elment Zamora is (ő a Brighton & Hove Albion színeiben visszatér majd a Loftus Roadra - kiváncsian és szeretettel várjuk!), elmentek a kölcsönjátékosok is, Kranjcar, Isla, Vargas és a többiek. Szinte száz százalék, hogy az átigazolási piac zárásáig (szeptember 1.) távozni fog Charlie Austin, Leroy Fer, Matty Phillips; Caulkert már elvitte a Southampton, és állítólag nem zárható ki Robert Green távozása sem. A távozók helyére fiatal, ambíciózus, sikerre éhes fiatalokat igazoltak elsősorban, a néhány tapasztalt játékos mellett.
Les Ferdinand & Chris Ramsey
A felkészülés nagyjából-egészében rendben zajlott, sérülések nem hátráltatták a munkát, zavaró tényező annyi volt csupán, hogy az olaszországi edzőtábor idejére lekötött felkészülési meccsek közül kettő is meghiúsult, és gyorsan beugró, szerényebb képességű csapatokkal kellett játszanunk.
És persze ne feledjük azt sem, hogy a Loftus Road szerkesztőségének nevében Siguurvidson a nyár folyamán ellátogatott a csapat stadionjához, és hasznos tanácsokkal segítette a szakmai munkát!
Szombaton tehát a szintén londoni Charlton Athletic-kel szemben megkezdjük a hosszú sorozatot, minden valószinüség szerint még Austinékkal, és reménykedünk, reménykedünk, hogy ismét sikerül a csoda: egyből visszajutunk a Premier League varázslatos világába!