Ne kerteljünk: többet vártunk a nyitómeccstől! Ezt le kell szögeznünk rögtön az elején, de ezután némely következtetéseket, tanulságokat levonhatunk.
19.469 néző látogatott ki a Charlton pályájára, ebből nagyjából három és félezer QPR szurkoló. (Már általában én is unom az összehasonlítgatásokat a magyar bajnoki nézőszámokkal, de rögzítsük újfent: ez a másodosztály és két londoni kiscsapat). Ha nem is nagy fölényben, de fölényben játszottunk, elég nagy helyzeteket dolgoztunk és hagytunk ki, Austin, Mackie és Chery is betalálhatott volna
Austin harcol
Aztán az ötvenkettedik percben kaptunk egy gólt, egy eléggé nagy potyagólt. Ha Green-nek nem lenne az az emlékezetes potyája a 2010-es VB-n az amerikaiak ellen, azt mondhatnánk, hogy karrierje legnagyobb potyája, így csak azt mondhatjuk, hogy az ezüst is szépen csillog... Húsz-huszonöt méterről, egy nem túl erős, lapos lövés a rövidre, amit valahogy a lábai-kezei között sikerült a hálóba bepaskolnia... Nem akarjuk persze Robbie-t bántani, ezen a meccsen is több nagy védése volt, de minden beszámoló kiemeli, hogy ez a momentum volt a meccs fordulópontja... A meccs vége felé még egy gyors kontrát beütöttek, és már mehettünk is zuhanyozni.
Tjaronn Chery az első félidőben remek volt
És mi az a konklúzió amit a meccsből levonhatunk? Elsősorban az, hogy most már mi szeretnénk legjobban, ha az átigazolási piac (ahogy az angolok mondják: transfer window) bezáruljon, és az Austin- Fer- Phillips- és még ki tudja, milyen sztoriknak vége lenne. Szeptember elsejéig szabadon lehet igazolni, addig van négy-öt meccs, ami azt is jelenti, hogy a csapat vázát nem lehet kialakítani, hiszen addig bármi változhat. Nem bántani akarjuk Austint, de a tegnapi meccsen ott is volt, meg nem is, és tulajdonképpen érthető a szituáció. Érdeklődik utána a Tottenham, az egyik nagy, patinás londoni sztárcsapat, vele a nemzetközi kupaszereplés, karrier; nyilván nem szeretné ezt egy másodosztályú meccsen összeszedett sérüléssel kockáztatni. De Austint mégsem lehet csak úgy kihagyni, pedig nagyon kiváncsi lennék már a Polter-Mackie párosra is.
Ramsey mester gondterhelt - okkal
Összefoglalva: a remek magyar sportsajtó ilyenkor használja az "idény eleji forma" kifejezést, sok az új érkező, sok a távozó, a következő majd' egy hónap még rengeteg változást hozhat. Tény, hogy az új igazolások közül Luongo a csapat legjobbja volt, de jól szerepelt - igaz,csak az első félidőben - Chery is, a védelem továbbra sem a legjobb, bár Onuoha jól játszott, Hill belső védőként nem lesz jó megoldás, (ráadásul neki már sok a kilencven perc), kiváncsiak lennénk az Onuoha-Hall belső védőpárosra, szóval sok-sok munka van még hátra.
. A csapat statisztikai lapja
Most kedden a Liga Kupában a negyedosztályú Yeovil ellen kezdünk idegenben, ez tipikusan az a meccs, ahol kisérletezni lehet, persze csak a kötelező győzelem mellett, szinte biztosak vagyunk abban, hogy Polter és Grant Hall is kezdő lesz. Aztán pedig szombaton először lépünk pályára a "szentély"-ben, a Loftus Roadon a Cardiff gárdáját fogadjuk!
Hosszú és rögös út vezet vissza a Premier League világába...