Csoda történt!

 2013.09.30. 12:58

Kettő gólt szereztünk, miközben Robbie Green hálója ismét érintetlen maradt! Értitek? Két gól előny! Először az idényben! Könnyezni kezdett a Redknapp szobrom a stelázsin!

17.081 néző a Loftus Roadon, a játékvezetőt úgy hívták – nem vicc – hogy Deadman. Én beszélek angolul, de nem tudok más fordítást erre a szóra, mint a „hulla”. Furcsa név, mitagadás. Most jut eszembe, hogy valamelyik magyar csapatban játszik egy Hullám Attila nevű focista, lehet, hogy az ő neve angolul My Deadman?

Frappáns kezdés, szokás szerint.

Nézzük a meccset inkább. A kezdőcsapatban kapott helyet Krajncar, és gyakorlatilag végigjátszotta a meccset, a 84. percben cserélték le, a standing ovation kedvéért, nagyon jól játszott. A BBC tudósítója azt írta róla, hogy: „a frissen igazolt Krajncar megállás nélküli zakatolása a baloldalon állandó veszélyt okozott a lassan a kiesőzónába csúszó Boro védelmének.”

Krajncar.jpgKrajncar itt éppen jól játszik

Kezdőben volt még Assou-Ekotto, bár ez nem annyira meglepő, az viszont meglepő volt, hogy szintén kezdő volt, először a szezonban, az én egyik személyes kedvencem, Alejandro Faurlin. Bár Henrik nem derített ki semmit az új igazolásról, Chevantonról, a jó Javier ott ült a kispadon, és melegítette is azt 90 percen keresztül, plusz 4 perc 25 másodperc hosszabítás.

barton.jpg                           Arra van a Premier League - mutatja Barton

Már a negyedik percben megszereztük a vezetést, Simpson lövését védte Steele, a Boro kapusa, a kipattanót középről, a tizenhatosról Barton varrta be a lábak között. A 35. percben O’Neil lövésébe a tizenhatoson belül kapott bele kézzel Ben Gibson, annyira egyértelmű tizenegyes, hogy még Howard Webb is a büntetőpontra mutatna, Austin meg szokás szerint bevágta. Az első félidőben kialakult a végeredmény, és örüljünk annak, hogy az első félidei parádét egy honfitársunk egészen közelről szemlélhette: Varga József kezdő volt, pont a szünetben cserélték le.

11-es.jpg                                          Nyugi, belövöm

A BBC-nek nyilatkozott Kevin Bond, másodedző: „ Folyamatosan birtokoltuk a labdát és irányítás alatt tartottuk a játékot. Az idei szezon eddigi legjobb teljesítménye volt a mai, az eredmények eddig is megvoltak, de a mutatott játék hagyott némi kívánnivalót. Joey Barton egészen kiválóan játszott, mellette Krajncar mutatta be, hogy igazi futballista, de az egész csapat remek volt.”

Nézzünk kis statisztikát is: a labdabirtoklás 67% - 33% volt a javunkra. Lövések: 16 – 19; kapura tartó lövések: 6 -5; szögletek: 7 – 3. És el ne feledjük, Green 685 perce nem kapott gólt! Be is jelentkezett Roy Hodgsonnál, miszerint a brazíliai világbajnokságon ő lenne a megoldás az angol válogatott számára. Robbie, Robbie, te kis kópé... 

mennybe.jpg                                  Mennybe megy a QPR

Kis színesek a végére: Bogdánék 1-1-et játszottak a Yeovil ellenében, és el is mozdultak az utolsó helyről – utolsó előttiek.

Megtörtént az első edző menesztése a Championshipben: a Nottingham elleni 0-1 után kirúgták a Derby County menedzserét, Nigel Clough-ot, ez még hagyján, de teljesen friss információ, hogy a Derby nálunk jelentkezett, hogy tárgyalásokat kezdhessen egyik jelenlegi edzőnkkel, Steve McClarennel. McClaren elég ismert figurája az angol futballnak, a QPR edző stábjához idén júliusban csatlakozott, előtte Ferguson jobbkeze volt a Manchester Unitednél, de volt angol szövetségi kapitány is, nyert holland bajnokságot a Twente csapatával, és volt a német Wolfsburg edzője is.

Következő meccsünk szombaton a Barnsley ellen.

Mivel Henrik inkább vizuális típus, egy rövid összefoglaló.

A bejegyzés trackback címe:

https://loftusroad.blog.hu/api/trackback/id/tr335541170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása