Tulajdonképpen a szezon kezdete óta vártunk egy olyan meccset, mint ez az Aston Villa elleni. Kemény volt, sportszerű, és bár a labdabirtoklás a Villa felé billent, azért az történt, amit mi akartunk. És ami fontos: most a szerencse-faktor is inkább mellettünk állt, igaz, Hoilett lőtt egy kapufát, de semmi egyéb, pl. idő előtti csere, nem történt.

                                    Az első gól pillanata

Ha a szerencsétől, vagy szerencsétlenségtől eltekinthettünk volna, akkor már az előző, Liverpool elleni meccs is másként alakulhatott volna; akkor hozott meg némely változást a szakmai stáb. Ezek közül a legfontosabb, már-már istenkáromlás szintű: kispadra ültették az angol labdarúgás egyik nagy legendáját, Rio Ferdinandot. Bármennyire fáj is a szívünk, el kell ismernünk, jól tették. Szintén az előző fordulóban volt először kezdő a balhátvéd posztján a dél-koreai Yun Suk-young, aki egészen kiváló teljesítményt nyújtott, a szerkesztőség egybehangzó véleménye szerint hosszú időre bejátszotta magát a csapatba. Caulker is jobb teljesítményt nyújt Rio nélkül, Isla is magára talált, egyedül Dunne tűnik kissé bizonytalannak, egyszer Hill-t is kipróbálhatnánk a helyén.

                                 A második gól pillanata

A középpálya úgy is rendben volt, hogy Barton és Mutch sérült, és Kranjcar is csak az utolsó másodpercekre állt be, Fer egyre jobb, és Sandro is végigjátszotta most sérülés nélkül a meccset, és róla tudtuk, hogy nagy hasznunkra lesz. Vargas a középpálya jobb szélén kezdett, aztán a második félidőben, a Zamora-Hoilett csere után ment előre szélsőnek - erről szól a második gólunk.

                      Sandro a helyzet magaslatán

És akkor a csatárok: Austin duplázott, 8.5-ös osztályzattal a mezőny legjobbja lett. Érdekesség, négy góljával a tizedik a góllövőlistán, de angol játékos csak egy van előtte a WBA-s Berahino, olyanok, mint Rooney vagy Sterling mögötte állnak. Zamora pedig bebizonyította, hogy nagyon fontos láncszem; nem fiatal, igaz, de helyezkedésével, fizikumával sok mindent meg tud oldani: bizonyíték erre az első gól előtti gólpassza. 

Azt nem mondhatjuk, hogy teljesen izgalommentes lett volna a meccs, de a játék képében nem nagyon volt benne az Aston Villa győzelme. A csapatok átlag-osztályzatai is ezt mutatják, nálunk ez 7,29, náluk csak 6,45 volt. Nem tudjuk egyébként, mi történt a Villa-val, remekül kezdték a szezont, az első négy fordulóban három győzelem és egy döntetlennel álltak, azóta viszont bukóban vannak.

Az első gólunk a 17. percben esett, onnantól látszott a csapaton a nyugalom. Próbálkozott a Villa, de Green-nek komoly védenivalója nem volt, Hoilett a beállása után kapufát lőtt, majd Austin 69. percben lőtt második gólja után még Vargas-nak volt egy óriási helyzete. 2-0-nál, öt perccel a vége előtt volt a Villa-nak és az egész meccsnek a legnagyobb helyzete; bármennyiszer néztük is vissza a lassítást, nem értjük, hogy érhetett oda a varázslatos Robbie Green. De odaért.

                                 Robbie Green jogosan büszke

Szóval teljesen rendben volt ez a meccs, elégedettek vagyunk. Reméljük, Mutch és Barton felépül már lassan, Kranjcar már a Liverpool ellen is a kispadon ült, most a végén egy picit futkározhatott a zöld gyepen, kezdünk lassan összerázódni. Persze, nem feledjük, hogy nekünk a bentmaradás a cél, és óriási teljesítményre lesz szükség ahhoz is. Ráadásul most két olyan meccs következik, amelyek után ha egy ponttal is több áll a csapat neve mellett, az a csoda kategóriájába tartozik; először átugrunk a szomszédba, a Stamford Bridge-re a Chelsea-hez, aztán a Manchester City jön hozzánk a Loftus Roadra.

                        Balról-jobbra: labda, Caulker, Benteke