Gyere apa, kezdődik!

 2018.08.02. 13:55

2018. augusztus 3-án pénteken, a Reading-Derby meccsel elkezdődik a világ ötödik legerősebb bajnokságának, az angol másodosztály, a Championship küzdelemsorozata.
Huszonnégy csapat, összesen 552 mérkőzés, gyilkos iram, kőkemény játék.
Nagy vonalakban megpróbáljuk összefoglalni, megjósolni, mire számíthatunk mi, a Queens Park Rangers csapatának fanatikus szurkolói.

Milliós olvasótáborunk már tudja jól, hogy mostanában az írásainkat üzleti ügyekkel kell kezdenünk, most sem lesz másként. Végre megoldódott a már több éve húzódó ügyünk, amelyet a Financial Fair Play szabályainak - még a 2010-11-es szezonban történő - megsértése miatt indított el velünk szemben az angol szövetség. A bírság összege egészen brutális, 42 millió font, ez durván 16 milliárd (!) forint. Ez nyilvánvalóan azonnali csődöt jelentett volna a csapatnak, és nyilván az sem tett túl jót a csapatmorálnak, hogy Damoklész kardjaként lógott a fejünk felett lassan másfél éve ez a lehetőség. A végső megoldás az lett, hogy 17 millió fontot kell magának a csapatnak kifizetnie, azt is tíz év alatt; a fennmaradó 25 millió pedig a tulajdonosok sara. A lényeg: ez az évi 1,7 millió már tervezhető; normális, prudens gazdálkodással kigazdálkodható. Mellékbüntetésként a 2019 januári átigazolási időszakból is kizárták a csapatot.

Most már rá is térhetünk a sporttal kapcsolatos ügyekre! Az idei az első olyan év az angol futballban, hogy az átigazolási piac zárása a Premier League rajtjához igazodik - nagyon helyesen egyébként. Tavaly még augusztus 31-én zárult a piac, (könnyen belátható, hogy milyen szakmai munkát lehet úgy végezni, hogy miközben már javában zajlanak a bajnokság küzdelmei, a játékosok még itt-ott tárgyalgatnak...) idén augusztus 9-én, csütörtökön. (A Premier Leauge augusztus 10-én, pénteken rajtol a Manchester United-Leicester meccsel.) A Championship hamarabb kezd, tehát az első forduló még az átigazolási szezon alatt zajlik, de a második már nem.

kapus_hatved.jpg    Kapusok, hátvédek (a név után: nemzet, poszt, érkezés éve, születési idő, honnan érkezett)

No, most már tényleg a QPR van soron! Az előzmények ismeretében csapatunk nem volt túl aktív a piacon, és inkább elküldött-eladott játékosokat. A hírek szerint 4 millió fontért adtuk el a Cardiff Citynek eddigi első számú kapusunkat, Alex Smithies-t. Ebben az üzletben nyilván nagy szerepe volt a Cardiff menedzserének, Neil Warnock-nak, aki remekül ismeri őt. Elküldtünk sok magas fizetésű játékost, Nedum Onuoha, Jamie Mackie, Perch, Karl Henry és mások távoztak. Jack Robinson sajnos nem írta alá szerződésének meghosszabbítását és távozott (Közbeszúrás: a Nottingham Forest-hez igazolt; a Nottingham nagyon aktív volt a piacon, minőségi igazolásai voltak; valami nagy dobásra készülnek ott a City Ground-on). A másik oldalon, tehát az érkezési oldalon a bajnokság rajtja előtt mindösszesen egy név áll: Toni Leistner. A 27 éves német védő a német másodosztályú Union Berlin csapatától érkezett ingyen. Egy név tartja magát még erősen: az ausztrál védő, Trent Sainsbury leigazolását bármelyik pillanatban bejelenthetik.
Ez a két igazolás soványkának tűnhet, a csapat szempontjából sokkal fontosabb, hogy kiket sikerült megtartanunk. És itt a jó hír: gyakorlatilag mindenkit! Marad nálunk Massimo Luongo, Luke Freeman, az óriási tehetségnek mondott Ryan Manning, maradt Paul Smyth. Az U23-as csapatból sokan kerültek fel a felnőttek közé. Luke Freeman-nel kapcsolatban annyit kell elmondanunk, hogy vele kapcsolatban azért repkednek a pletykák, állítólag 3-3,5 millió fontot sem sajnálnának érte, ezeket a pletykákat rendre, határozottan cáfolják; legutóbb maga az elnök-tulajdonos, Tony Fernandes.

 

kozep_csatar.jpg                                 Középpályások, csatárok

Most arra kellene rátérnünk, mit várunk a csapattól, mivel lennénk elégedettek, mi lenne a kudarc. A legutolsó Premier League idényünk óta három szezont töltöttünk a Purgatóriumban, sorozatban a 12., a 18. és legutóbb a 16. helyen végeztünk; még a play-off helyek egyikére sem volt semmilyen reális esélyünk. Vajon most lesz-e? Bevalljuk őszintén, fogalmunk sincs... Illetve, ha pontosabban akarunk fogalmazni, bármi megtörténhet. Mindenképpen mellettünk szól az új menedzserünk személye. Steve McClaren az egész angol foci egyik legtapasztaltabb, legnagyobb tudású szakembere. Mellettünk szólt, hogy az egész Championship mezőny legjobbjai között számontartott két középpályásunk maradt. Egy Wszołek-Freeman-Luongo-Manning középpályás sornál nem nagyon lesz erősebb idén. Pár nagy tehetség bontogatja nálunk a szárnyait, a már említett Paul Smyth mellett a Millwalltól könnyű szívvel elengedett Eberechi Eze is a keret tagja. Zárójelben: van egy olyan érzésünk, hogy Eze az egész szezon legnagyobb felfedezettje lesz. Az évek óta neuralgikus pontnak számító védelemben Leistner egyelőre nagy erősítésnek tűnik, Sainsbury-vel együtt egy igazán masszív belső védőpárost alkothatnak. Nagyon fiatal a csapat, az átlaéletkor 23,7 év; mi vagyunk az egész Championship legfiatalabb csapata.
Ebből fakadnak egyébként a negatív előérzeteink, és ezért nem tudunk konkrét elvárásokat megfogalmazni. Nem lehet előre látni, hogy a fiatalok vállára milyen és mekkora felelősség rakódik, azt mennyire képesek elviselni. Mennyire terheli meg őket a Championship gyilkos irama és keménysége? Mennyire kerüli el őket a sérülés? Stb. stb.; sok ilyen apró nüanszon múlik sok minden.
Ha már sérülés, az egész felkészülési időszak és a felkészülési meccsek alatt elkerült minket minden súlyosabb sérülés; egyedül Darnell Furlong, a jobbhátvédünk küzd egy apróbb sérüléssel, Németországba nem is utazott el a csapattal, de a rajton minden valószínűség szerint ott lesz. Az előző szezont szinte végig kihagyó Grant Hall gyakorlatilag rendbe jött.

 

ebere-eze.png                                 Eberechi Eze

 

A felkészülés alatt hat edzőmeccset játszottunk. A harmadosztályú szomszédvár, a Charlton ellen 3:3 lett a vége (gólok: Eze, Washington, Baptiste) a ligán kívüli Staines Town ellen 7:0-ra győztünk (g.: Phillips, Oteh, Bettache, Osayi-Samuel, Sylla, Kakay és Wheeler 2) a szintén harmadosztályú Wimbledon ellen Freeman góljával nyertünk 1:0-ra. Ezután jött az egész felkészülési időszak legkeményebb próbatétele, idegenben a BL-főtáblás német Hoffenheim ellen. Nos, nagy meglepetésre, 2:0-ás hátrányból a friss igazolás Leistner és Manning góljaival döntetlenre hoztuk a meccset. Az ottani kezdőt ideírjuk, mert ez már egy potenciális kezdő lehet. Ingram - Cousins, Leistner, Bidwell, Kakay - Freeman, Luongo, Scowen, Lynch - Smith, Eze. Furlong a már említett sérülése miatt ezen a meccsen nem játszott, ha egészséges, akkor ő a jobbhátvéd. Sainsbury vágyott leigazolása esetén a balhátvédben nagy harc lesz Bidwell és Kakay között. A középpályán Freeman és Luongo helye biztos, mellettük tág variációs lehetőségek vannak, Manning, Wszołek, Scowen, Chair, Sean Goss. Elöl nagy valószínűséggel a Smith-Eze páros lesz az első számú választás, mögöttük Sylla, Osayi-Samuel esetleg Washington - bár Washingtonnal kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy a remek kezdés után nagyon megtorpant. Az utolsó meccsünket a német másodosztályú Union Berlin ellen játszottuk - már a Loftus Road szentélyében. Itt tükörsimán, szép játékkal, szép gólokkal 3:0-ra nyertünk, Osayi-Samuel, Smith és Eze voltak a gólszerzőink.
A figyelmes olvasó most felkiált, hogy ohó, ez csak öt meccs, és igaza is van. A Hoffenheim meccs másnapján, délelőtt tíztől abszolút zárt kapuk mögött játszott a két csapat, még a csapatok névsorát sem hozták nyilvánosságra, annyi tudható, hogy az U23-as csapatunk 18-19 évesekkel feltöltött kerete játszott, itt 3:0-ra nyert a Hoffenheim.


Összességében az a véleményünk, hogy az elmúlt három gyászos szezonhoz képest több örömben lesz részünk, de a közvetlen feljutás, de még a play-off helyek bármelyike is hiú ábrándnak tűnik. Mostani megérzésünk szerint a tizedik hely környékén végzünk majd, de persze szívesen csalódnánk pozitívan.

Egy apróságot, kicsit szinte off-topic apróságot említünk meg még. Idén a QPR U23-as csapatának nagyon sok 17-18 éves játékossal kibővített kerete Magyarországon edzőtáborozott, és nekünk szerencsére sikerült a Budaörs első csapata elleni zártkapus edzőmeccset, edzést megtekinteni. Nagy élmény volt látni azt a profi rendszert, ahogy egy angol csapat utánpótlása dolgozik. 40-45 játékos volt itt, a szakmai stáb nagyjából tíz főből állt. Rend, céltudatosság, profizmus. Nagy élmény volt!

05.jpg                                A fiatalok Telkiben

 

Nézzük még meg gyorsan az első pár mérkőzésünket! A bajnokságot idegenben kezdjük, a Preston North End vendégei leszünk augusztus 4-én, szombaton, magyar idő szerint délután négytől; a következő fordulóban, augusztus 11-én hazai pályán is bemutatkozunk a Sheffield United csapata ellen, 14-én pedig, szintén hazai pályán, a Carabao Cup (Liga kupa) első fordulójában a Peterborough csapatát fogadjuk.

Nincs más hátra, mint a szurkolás és a reménykedés - most legalább egy hétig mindenekelőtt abban, hogy a Freeman és Luongo esetleges távozása kapcsán felreppenő pletykák maradjanak is pletykák!

Come on you R's!

 

00_numbers.jpg

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://loftusroad.blog.hu/api/trackback/id/tr7614157725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása