A márciust úgy kezdtük, ahogy a februárt befejeztük.

Ötödikén a Cardiff gárdáját fogadtuk, ha azt mondjuk, hogy toronymagas esélyesei voltunk a találkozónak, akkor óvatosan fogalmaztunk. 16.170 néző a Kiyan Prince Foundation Stadium lelátóin, és bár sok sérültünk van (Dieng, Austin, Dykes) azért a gólarány javítása volt az elsődleges célunk. Az első félidő közepén meg is szereztük a vezetést Gray révén, a labdabirtoklás 75-25% volt ide, kényelmesen dőltünk hátra a fotelben és vártuk a folytatást.

                             Gray a gólját ünnepli

A második félidőben aztán kaptunk két gólt, nyert a Cardiff 2-1-re... A 70. percben egy kapu előtti kavarodás (és kapusunk, Marshall lepkéje) után a felső lécről a vonal mögé pattant a labda, és mire felálltunk volna a pofonból a 74. percben Colwill eltalált egy szabadrúgást huszonkét méterről, a hátralévő bő negyedórát pedig kibekkelték...

Annyira megmagyarázhatatlan volt ez a vereség, hogy a különböző fórumokon már azt kezdték pedzegetni a rajongók, hogy nem valami szándékosság áll-e a háttérben, mármint az, hogy annyira nem is akarja a vezetőség a Premier League tagságot. Mi ezt nem hisszük, de valami nagy bajt sejtünk a háttérben.

                            Willock próbálkozik a Cardiff ellen

Tizenharmadikán Lutonba utaztunk, ettől a meccstől tartottunk erősen, a Luton nagyon jó szezont fut, a rájátszásért küzd. Dieng és Dykes továbbra is sérültek, Willock, Adomah és Austin is a kispadon kezdett, szóval az előjelek nem voltak túl bíztatóak. A Luton szerezte meg a vezetést az első félidő vége felé, ezzel is mentünk szünetre. Az 55. percben Gray kiharcolt és be is lőtt egy tizenegyest, bejött aztán Austin és Willock is; utóbbi volt az, aki a 83. percben szögletből Dickie fejére rajzolta a labdát, aki azt a hosszúba csúsztatta. A hátralévő időt kihúztuk, és végre három ponttal gazdagodtunk.

                         Dickie (4-es mezben) gólt fejelt

Újra egy idegenbeli meccs jött, tizenhatodikán Nottinghambe mentünk, itt a döntetlennel is elégedettek lettünk volna maximálisan. 27.872 néző a City Ground-on, fergeteges hangulat. Az első félidőben még csendre intettük a hazai szurkolókat - Gray lőtte be Chair passzát - de a második félidőben átsétáltak rajtunk, 3-1-es vereség lett a vége. A legnagyobb baj azonban az, hogy megsérült David Marshall, a kapusunk is, a meccs végén már a hátvédünk, Lee Wallace állt a kapuban. Hogy Vitray Tamást idézzük - "ilyen nincs, és mégis van" - hihetetlen balszerencse ül rajtunk, immár három kapusunk is sérült!!! Villámgyorsan a harminchét éves Keiren Westwood kapott lehetőséget, aki rutinos kapus, játszott a Sheffield Wednesdayben, a Sunderlandben és az ír válogatottban is, és bár jelenleg is a Wednesday keretéhez tartozott, az idei szezonban nem volt még meccse.

                     Gray góljával vezettünk a Nottingham ellen

Március utolsó meccsén, huszadikán, a Peterborough elleni hazai találkozón ő állt a kapuban (a kispadon a húsz éves Mahoney volna a cseréje). Megint remekül kezdtünk, a kilencedik percben Amos mesterien csavart a tizenhatosról a hosszú alsóba, de az idei szezonbéli mumusunk, az egyébként tökutolsó, biztos kieső Peterborough kiegyenlített. Nem voltunk nyugodtak a szünetben, de arra, ami történt, nem számítottunk. Az ötvenharmadik percben befújtak ellenünk egy tizenegyest (megadható volt) és utána a középkezdésnél labdát vesztettünk, Jack Marriott pedig élete gólját lőtte a bal fölsőbe... Leírjuk a második félidő labdabirtoklási arányát? Jó: 67-33% volt nekünk...

                           Amos csavarja el a labdát

Teljesen értetlenül állunk a márciusi történések előtt, mindhárom vesztes meccsünkön előnyből és fölényben játszva kaptunk ki... Elfogadjuk persze azt, hogy törékeny ez a csapat, és ha a gerincéből sérültek olyanok, mint Dieng, Dykes, Willock, Austin, plusz egy kis formaingadozás, akkor máris itt a baj, de akkor is. A "remek" teljesítményünknek köszönhetően március végére kicsúsztunk a rájátszást érő helyekről, igaz, kevesebb játszott meccsel, mint az előttünk lévők.

                        Austin próbálkozik a Peterborough ellen

Teljesen értetlenül állunk a márciusi történések, elfogadjuk persze azt, hogy törékeny ez a csapat,,és ha a gerincéből sérültek olyanok, mint Dieng, Dykes, Willock, plusz egy mis formaingadozás, akkor máris itt a baj. A "remek" teljesítményünknek köszönhetően március végére kicsúsztunk a rájátszást érő helyekről, igaz, kevesebb játszott meccsel, mint az előttünk lévők.

Ha most érne véget a Championship, akkor a Fulham és a Bournemouth jutna fel egyenesen a Premier League-be (a Fulham tulajdonképpen már ott van: 17 ponttal van a harmadik helyezett előtt) a rájátszást érő helyeken a Luton, a Huddersfield, a Sheffield United, és a Blackburn állnak, a kiesők pedig a Barnsley, a Derby és a Peterborough lennének.

Nyolc meccsünk van már csak hátra a bajnokságból, ebből hetet (!) áprilisban játszunk. Másodikán jön hozzánk a Fulham, aztán még a 22. fordulóból elmaradt meccset pótoljuk a Sheffield ellen idegenben, azután újra két idegenbeli meccs kilencedikén a Preston, tizenötödikén a Huddersfield ellen, aztán a Rooney által vezetett (és a pletykák szerint George Clooney által megvásárolni kívánt) Derby-t fogadjuk tizennyolcadikán, huszonharmadikán Stoke-ba utazunk, majd április utolsó napján újra a Sheffield Uniteddel játszunk, csak most hazai pályán.

Bízunk a sérültjeink felépülésében, bízunk Istenben és szárazon tartjuk a puskaport, szerencsével könnyen elérhető még a rájátszás!

Kis személyes a végére: főszerkesztőnk március utolsó hétvégéjét Londonban töltötte, a Szentélyhez is ellátogatott, a válogatott meccsek miatt szünet volt a bajnokságban, és sajnos az ajándékbolt is zárva volt, de így is remekül érezte magát!

                                A Szentély előtt