Január elsején nem csak az új év kopogtat be az ajtónkon, hanem az átigazolási piac is kinyit, januárban van lehetőség igazolásokra, kölcsönvételekre. Itt most az elmúlt hetekben felmerült neveket vesszük sorra.
Amit legelébb le kell szögeznünk, az egyrészt az, hogy Charlie Austin nem eladó (a Liverpool és a Tottenham érdeklődéséről hallani) másrészt Redknapp mester nyilatkozata, miszerint kizárólag kölcsönvételben gondolkozik, végleges vásárláson nem; ennek nyilvánvalóan anyagi okai vannak. Ezt azért fontos megemlíteni, mert néhány pletykánál vásárlást és konkrét összeget is említettek, ezeket a kellő gyanakvással fogadjuk. Mivel egyik csapatrész sem hibátlan, minden posztra merültek fel nevek. Nézzük.
Jermain Defoe, 32 éves, angol, csatár.
Jó nevű focista, 55-szörös angol válogatott, a Tottenham játékosaként 274 meccsen 91 gólt lőtt. Redknapp-al dolgozott már együtt.
Tomas Kalas, 21 éves, cseh, védő
Kalas a Chelsea játékosa, nagy tehetségnek tartják. Jelenleg Németországban, a 1. Fc. Köln kölcsönjátékosa, de alig jut lehetőséghez. A Chelsea szeretné visszahozni, és a közelbe adni kölcsön.
Andros Townsend, 23 éves, angol, csatár
Az egyik nagy angol ígéret, már a válogatottban is bemutatkozott. 2013-ban játszott már nálunk, a Tottenham új edzője, Pochettino nem nagyon számít rá, Redknapp ismeri.
Aaron Lennon, 27 éves, angol, csatár
Az angol foci egyik legnagyobb ígéretének számított pár éve, bár azt a pályát nem futotta be, azért príma futballista, 21-szer válogatott is volt, a Tottenhamben 261 meccsen lőtt 26 gólt, Redknapp-el dolgozott már együtt.
Ravel Morrison, 21 éves, angol, középpályás
A West Ham United játékosa, nagy tehetségnek, ugyanakkor öntörvényű, kezelhetetlen játékosnak tartják. Tavaly a szezon második felét nálunk töltötte, hat gólt is szerzett. Redknapp nagyra tartja.
Scott Sinclair, 25 éves, angol, szélső
Jelenleg a Manchester City játékosa, de nem kap lehetőséget, egyfajta menekülési útvonal volna a QPR. 2007-ben kilenc meccsen már szerepelt nálunk.
Rudy Gestede, 26 éves, francia-benini, csatár
A másodosztályú Blackburn játékosa, 12 góllal a negyedik a góllövőlistán jelenleg.
Yakubu Aiyegbeni, 32 éves, nigériai, csatár
Ő is dolgozott már együtt Redknapp-el, játszott az Evertonban, a Portsmouth-ban a Blackburn-ben, 177 meccsen lőtt 71 gólja nem rossz; 57 válogatott meccsén lőtt 21 gólja szintén jó.
Robbie Keane, 34 éves, ír, csatár
Az angol foci egyik ismert alakja, sok klubban játszott, legtöbbet a Tottenham-ben, itt 238 meccsen 93 gólt lőtt, ez tekintélyt parancsoló teljesítmény; természetesen ő is volt már Redknapp mester játékosa.
Fenti játékosok mellett felmerült még pár név, Petr Cech, Fernando Torres, Lucas Ocampos, stb., de azok annyira légből kapottnak tűnnek, hogy azokkal nem foglalkoztunk.
Lényeg, hogy ebben a hónapban az egyik fő témánk az átigazolási piac lesz.