Január elsején nem csak az új év kopogtat be az ajtónkon, hanem az átigazolási piac is kinyit, januárban van lehetőség igazolásokra, kölcsönvételekre. Itt most az elmúlt hetekben felmerült neveket vesszük sorra.

Amit legelébb le kell szögeznünk, az egyrészt az, hogy Charlie Austin nem eladó (a Liverpool és a Tottenham érdeklődéséről hallani) másrészt Redknapp mester nyilatkozata, miszerint kizárólag kölcsönvételben gondolkozik, végleges vásárláson nem; ennek nyilvánvalóan anyagi okai vannak. Ezt azért fontos megemlíteni, mert néhány pletykánál vásárlást és konkrét összeget is említettek, ezeket a kellő gyanakvással fogadjuk. Mivel egyik csapatrész sem hibátlan, minden posztra merültek fel nevek. Nézzük.

Jermain Defoe, 32 éves, angol, csatár.

Jó nevű focista, 55-szörös angol válogatott, a Tottenham játékosaként 274 meccsen 91 gólt lőtt. Redknapp-al dolgozott már együtt.

Tomas Kalas, 21 éves, cseh, védő

Kalas a Chelsea játékosa, nagy tehetségnek tartják. Jelenleg Németországban, a 1. Fc. Köln kölcsönjátékosa, de alig jut lehetőséghez. A Chelsea szeretné visszahozni, és a közelbe adni kölcsön.

Andros Townsend, 23 éves, angol, csatár

Az egyik nagy angol ígéret, már a válogatottban is bemutatkozott. 2013-ban játszott már nálunk, a Tottenham új edzője, Pochettino nem nagyon számít rá, Redknapp ismeri.

Aaron Lennon, 27 éves, angol, csatár

Az angol foci egyik legnagyobb ígéretének számított pár éve, bár azt a pályát nem futotta be, azért príma futballista, 21-szer válogatott is volt, a Tottenhamben 261 meccsen lőtt 26 gólt, Redknapp-el dolgozott már együtt.

Ravel Morrison, 21 éves, angol, középpályás

A West Ham United játékosa, nagy tehetségnek, ugyanakkor öntörvényű, kezelhetetlen játékosnak tartják. Tavaly a szezon második felét nálunk töltötte, hat gólt is szerzett. Redknapp nagyra tartja.

Scott Sinclair, 25 éves, angol, szélső

Jelenleg a Manchester City játékosa, de nem kap lehetőséget, egyfajta menekülési útvonal volna a QPR. 2007-ben kilenc meccsen már szerepelt nálunk.

Rudy Gestede, 26 éves, francia-benini, csatár

A másodosztályú Blackburn játékosa, 12 góllal a negyedik a góllövőlistán jelenleg.

Yakubu Aiyegbeni, 32 éves, nigériai, csatár

Ő is dolgozott már együtt Redknapp-el, játszott az Evertonban, a Portsmouth-ban a Blackburn-ben, 177 meccsen lőtt 71 gólja nem rossz; 57 válogatott meccsén lőtt 21 gólja szintén jó.

Robbie Keane, 34 éves, ír, csatár

Az angol foci egyik ismert alakja, sok klubban játszott, legtöbbet a Tottenham-ben, itt 238 meccsen 93 gólt lőtt, ez tekintélyt parancsoló teljesítmény; természetesen ő is volt már Redknapp mester játékosa.

Fenti játékosok mellett felmerült még pár név, Petr Cech, Fernando Torres, Lucas Ocampos, stb., de azok annyira légből kapottnak tűnnek, hogy azokkal nem foglalkoztunk.

Lényeg, hogy ebben a hónapban az egyik fő témánk az átigazolási piac lesz.

Tizenkilenc fordulón vagyunk túl, a bajnokság felén, ideje, hogy a számok, statisztikák mögé nézzünk, vagy ahogy Henrik mondta a szerkesztőségi értekezleten: "shsidhshcusjnjjsjhwuchshjcikshcj"; ami biztos okos mondás, bár Henrik nem bontotta ki, pontosan mire is gondolt.

Jelenleg a 15. helyen állunk, 19 meccs, 5 győzelem, 3 döntetlen, 11 vereség, a gólarány 21-35, van 18 pontunk. Ha pontosan ugyanezt ismételnénk meg a bajnokság második felében, biztosan bent maradunk, de azért többet várunk.

Ha az otthoni mérlegünket nézzük, akkor azzal elégedettek lehetünk, itt a 8. helyen állunk, 10 meccs, 5,3,2 a győzelem-döntetlen-vereség aránya, és a gólkülönbség sem rossz, 17-12 Ellenben az idegenbeli mérleg minősíthetetlen, kilenc meccs, kilenc vereség, 4-22-es gólarány. Ezen kell változtatnunk, itt várjuk azt a bizonyos "többet".

Huszonegy gólt értünk el, ebből tizenkettőt lőtt a szezon felfedezettje, Charlie Austin, Fer duplázott, és egygólosaink vannak: Caulker, Zamora, Kranjcar, Vargas. Öngólt vétett ellenünk Gerard, Demichelis és Morgan. Persze, mi is "besegítettünk" másoknak, Onuoha kétgólos az öngól-listán, Caulker és Dunne van még itt.

Az átlagos nézőszámunk 17.720, ez a legalacsonyabb a Premier League-ben, ami nem meglepő, hiszen a miénk a legkisebb stadion. A legalacsonyabb nézőszám is a miénk, az 5. fordulóban, a Stoke elleni meccsen 16.163-an voltak, míg legtöbben a Liverpoolt nézték meg, 18.069-en. A Premier League átlaga egyébként 36.008 volt, a legmagasabb átlaga pedig a Manchester United-nek van, 75.331, és övék a legnagyobb nézőszámú meccs is, a 14. fordulóban a Stoke elleni meccsükre 75.388-an voltak kiváncsiak.

31 sárgalapot kaptunk ősszel, ezzel a jobbak közé tartozunk, 27-tel a Southampton és a Crystal Palace a listavezető, legrosszabb a Sunderland 49 sárgával. Egy kiállításunk volt, Charlie Austin ugyebár, itt az Aston Villa és a Hull City áll legrosszabbul 4-4 pirossal, és négy csapat, a Sunderland, a Burnley, a Stoke és az Everton még nem kényszerült emberhátrányba.

Az osztályzatok alapján Joey Barton a legjobbunk, 7,25-ös átlaggal, utána Fer (7,24) Caulker (7,21) Austin (7,11) és Isla (7,03) következnek. A Premier League vonatkozó listájának dobogósai Eden Hazard (Chelsea, 7,98) Cesc Fabregas (Chelsea, 7.92) Alexis Sanchez (Arsenal, 7,86).

Végezetül nézzük a legtöbb gólt hozó meccseket, kilenc gól esett a 3. fordulóban az Everton - Chelsea mérkőzésen, ahol a Chelsea 6-3-ra nyert, a legnagyobb gólarány a 8. fordulóban volt, amikor a Southampton 8-0-ra alázta a Sunderland-et. Nekünk a két 0-4-es vereségünk a legnagyobb, a Manchester United és a Tottenham ellen.

Ha igazunk lesz, és tényleg tíz győzelemre van szükség a bentmaradáshoz, akkor a szezon fele előtt két meccsel már teljesítettük az időarányos penzumot: öt győzelem a zsebben. Persze ez csak afféle játék; nem biztos az sem, hogy tíz győzelemmel biztos a bentmaradás, és mi sem leszünk bosszúsak, ha többet szerzünk.

Igaz, a tegnapi meccs huszadik percében még az ötödik győzelem megszerzése is kilátástalanságnak tűnt, lévén ekkor már két góllal vezetett a West Brom, előbb egy szögletet követően Lescott fejelt gólt, aztán egy egyébként tetszetős tologatás végén Valera.

A következő mondatot sokadszor írjuk le ebben a szezonban: mielőtt jobban megijedtünk volna, érkezett Charlie Austin! Egy szöglet után Fer lerántásáért megítélt tizenegyest vágott be könyörtelenül. A tizenegyessel kapcsolatban két dolog: ez volt a második, amit megítéltek nekünk a szezonban, és ugyanaz a bíró fújta be mindkettőt.

                                 A tizenegyes

A második félidő legelején aztán jött az egyenlítés: Barton szögletét Dunne a felső lécre fejelte, a kipattanót Zamora tette Austin elé, aki nem hibázott. Innentől szinte biztosak voltunk a győzelemben, de azért erősen izgulni kellett végig, a győztes gólt a 86. percben fejelte ismét csak Austin, ismét csak Barton szögletéből.

                                    A harmadik

Austinról egyébként ódákat zeng a teljes brit sajtó. A szurkolók a Loftus Roadon már "Austin for England" rigmussal követelték az angol válogatottba, a BBC Match of the Day műsorának két szakértője, Phil Neville és Alan Shearer is áradoznak. Jogosan, tavaly a másodosztályban tizenhét gólig jutott, idén már tizenegynél tart, pedig még a szezon felénél sem tartunk. Arról nem is beszélve, hogy egy kiesés ellen küzdő kiscsapat tagjaként lövi a gólokat. Egyre erősebb bennünk az az érzés, hogy nem az a kérdés az átigazolási piac nyitásakor, hogy kit, kiket igazolunk le, hanem az, hogy Charlie-t meg tudjuk-e tartani.

A győzelem értékét növeli, hogy riválisaink kikaptak, így kicsit távolodtunk a kiesőzónától, de persze megnyugodni nem lehet. Karácsonykor az Arsenalhoz megyünk - valami azt súgja, nem itt fogjuk megszerezni az első idegenbeli győzelmünket - majd 28-án hozzánk jön a szintén londoni Crystal Palace. A két meccsből négy pont mesés lenne.

                                 Charlie nyugalomra int

A legendás angol zenekar, a Deep Purple 1968-ban alakult, a mai napig aktívak. Legsikeresebb felállásuknak a legendás másodikat, a Mark II.-t tartják. Ritchie Blackmore, Jon Lord, Ian Paice, Roger Glover, és az énekes Ian Gillan összeállításban játszották fel az In Rock c. lemezüket 1970-ben, és ezen az albumon szerepel egyik legnagyobb slágerük, a Child In Time. Tizenvalahány évesen ebből a dalból tanultam meg a "ricochet" szó jelentését, amely megpattanást, megcsúszást, gellert jelent.

Ezzel a frappáns bevezetővel térünk rá az Everton elleni, idegenbeli meccsünkre, amit szokásunkhoz híven elveszítettünk 3-1-re, és szokás szerint hülye vereség volt. Nem árulunk zsákbamacskát tovább a címválasztással: mindhárom gólunk úgy esett, hogy a lövés, a fejes saját játékosunkon pattant meg, kapott gellert, és így irányt változtatva került gyakorlatilag akadálytalanul a kapunkba. Az Evertonnak összesen öt kaput eltaláló lövése volt a meccs folyamán!

Pár szót az előzményekről. Austin eltiltás miatt nem játszhatott, Caulker kisebb háztartási balesetet szenvedett, a meccs napján derült ki, hogy nem vállalhatja a játékot. Felforgatott csapattal kezdtünk, Onuoha kezdett, és öt középpályással álltunk fel, elől egyedül Vargas volt. A mi helyzeteinkkel kezdődött a találkozó, de a 33. percben, az első kapura lövéséből szerzett vezetést az Everton, Barkley lövése Isla lábán pattant meg, és vágódott a jobb felsőbe, a félidő lefújása előtt pedig Mirallas szabadrúgása pattant meg Vargas hátán, és a labda akadálytalanul jutott a balra mozduló Green mellett a kapu jobb oldalába.

                                    Barkley lőtte az első gólt

A két chilei játékosunk volt érintett a gólokban tehát, a sors gonosz tréfája, hogy pont két igazi minőségi játékosról van szó. Mindketten sztárcsapattól érkeztek, Isla a Juventusból, Vargas a Napoliból, mindketten dél-amerikaiak, hazájuk válogatottjának alapemberei. Felfelé lógnak ki általában a csapatból, mintha nem lennének társaik a kombinatív játékukhoz. Austin kivétel, ezt láttuk is a Burnley elleni második gólunknál.

A második félidőben aztán bejött Zamora és Kranjcar, mentünk előre, aztán Naismith fejesébe Green belekapott, a labda még megpattant Dunne-on, meg talán Onuoha-n is, ezzel a meccs el is ment.

                          Redknapp tanácstalan, Martinez örül

Egyetlen pozitívum, hogy ennek ellenére mentünk előre, a 80. percben szépítettünk, Mutch lőtt a tizenhatoson éppen belülről kapura, Howard oldalra ütötte ki a labdát, Zamora bepasszolta. A statisztikáink a szokásosak: nálunk volt a labdabirtoklási fölény, a lövési kísérletek száma 17-13 ide, a szögletarány 8-1 a javunkra, csak az az első idegenbeli győzelem nem akar összejönni. 

                                    Zamora a gólját lövi

Hazai meccsel folytatjuk, a West Brom érkezik szombaton, menni kell előre, Caulker és Austin velünk lesznek már. Addig feltétlenül hallgassátok meg a Child In Time-ot, lehetőség szerint többször is, és gyönyörködjetek a fiatal Gillan hangjában, valamint csinos külsejében!

Ismételten megnyertük a kötelezőt, 2-0-ra múltuk felül a Burnley-t. Nem volt könnyű meccs, egyáltalán nem, de a hazai mérkőzéseink jobban sikerülnek. Ezen kellene változtatnunk, mármint azon, hogy az idegenbeli meccseink is sikerüljenek. Ha csak a hazai meccseinket nézzük, akkor a Premier League hatodik(!) helyén állunk, a Chelsea, a Manchester United, a Swansea, a Southampton és a Manchester City mögött; ezzel összefüggésben olyan csapatok előtt, mint a Liverpool, az Arsenal, a Tottenham, a Newcastle. Redknapp utalt is erre, hozzátéve, hogy a Hull ellen tizenegyest hibáztunk az utolsó percben, és a Liverpool, valamint a Manchester City ellen is óriási balszerencsénk volt, tehát az otthoni mérlegünk lehetne sokkal jobb is! Az idegenbeli tabellán viszont a tökutolsók vagyunk, hét meccsből 0, azaz nulla ponttal.

                       Austin és Heaton balettszámot adnak elő

Nézzük ezt a Burnley elleni meccset, amely meccs legfőbb pikantériáját az adta, hogy egyrészt együtt kerültünk fel a Premier League-be az előző szezon után, másrészt Charlie Austin pontosan onnan érkezett hozzánk. És nem elfelejthető, hogy igazi élet-halál harcot vív a két csapat a bentmaradásért.

Vegyük végig a kezdőt, elsősorban azért, mert ez tűnik a legerősebbnek. Tehát Rob Green a kapuban, (róla Redknapp azt nyilatkozta, hogy világklasszis teljesítményt nyújt, és mi nem vitatkozunk a mesterrel...) a védősor Isla, Dunne, Caulker, és Suk-Young, középpályán Vargas, Barton, Henry és Fer, elől pedig Austin és Zamora. Ez a 4-4-2 persze alakul, hiszen Vargas inkább csatár, Isla is sokat fut fel, a baloldalon ugyanígy tesz Suk-Young. És ami fontos, a kispadon minőségi cserék ülnek bármikor bevethetően, Kranjcar, Mutch, Hill, Ferdinand. Sandro is visszatér nemsokára, és figyeljük az átigazolási pletykákat Lennon-tól Jermain Defoe-ig. Jól is működik a csapat, Dunne kivételesen jó formában van, ő lett a mezőny legjobbja 9,1-es osztályzattal (kinéz neki egy forduló-válogatottság!) de Caulker is 8,6-ot kapott. A középpálya is rendben van, itt talán Henry tűnik a gyenge láncszemnek, elől pedig ugyebár Charlie Austin, a jelenlegi legjobb angol csatár. 

                                        Austin és a többiek

A mérkőzés egyébként kiegyenlített játékot hozott, az első félidő legnagyobb helyzete a Burnley előtt adódott: Boyd lövését óriási bravúrral tolta kapufára Green. A második félidő elején Zamora és Austin játszott össze a baloldalon, Austin középre gurított, és Fer a kapuba emelt. Különösen örülünk, hogy Fer láthatóan felszabadult a Leicester ellen lőtt gólja óta, jó formában van. A 74. percben aztán egy olyan mágikus tiki-taka gólt lőttünk, hogy a Barcelona küldöttséget indít a Loftus Road-ra tanulmányútra. Isla, Vargas és Austin passzolták ki a teljes Burnley-t, a gól előtt hét Burnley játékos, plusz a kapus van a tizenhatoson belül!

                               Austint nyolcadszor ünneplik a társak idén

Aztán történt még valami a mérkőzésen, ami nem történt meg velünk még az idei szezonban, kiállítottak tőlünk valakit, ráadásul pont Austint! Eltekintve a megengedett elfogultságunktól, teljesen érthetetlen az eset! Charlie összeszedett egy sárgát, rosszul sikerült egy szerelése, jogos volt a lap, aztán a gólja után öt perccel egy előreívelt labdára megy fel fejelni, a háta mögül érkezik egy Burnley játékos, ütköznek, második sárga, piros. Ezzel automatikusan egymeccses eltiltás jár, tehát az Everton ellen pont rá nem számíthatunk.

                                      Villan a piros

Rögzítsük még azt is, hogy csereként pályára lépett Kranjcar, Mutch és Phillips is. 

Elmozdultunk a kiesőzónából, jelenleg a Hull, a Leicester és a Burnley tanyázik itt. Még a szezon előtt írtuk, hogy a bentmaradáshoz minimum tíz győzelem kell, végignéztük az előző három szezon még éppen bentmaradó csapatait ebből a szempontból. A 2013/14-es szezonban a West Brom végzett a 17. helyen 7 győzelem, 15 döntetlen 16 vereséggel; a 2012/13-as szezonban a Sunderland, 9, 12, 17-tel, (mi ekkor estünk ki teljesen szánalmas 4, 13, 21-es mutatóval!) míg 2011/12-ben mi maradtunk bent 10, 7, 21-es mérleggel. Szóval gyűjtögetni kell a győzelmeket szorgalmasan!

A következő fordulóban az Everton-hoz utazunk, nem lesz egyszerű történet, pláne Austin nélkül. Ez lesz a hétfő esti tévémeccs, tehát mindenki üljön a készülék elé! Ja, és kapcsolja is be, és állítsa a DigiSport 1-re!

1940 tavaszán, a II. Világháború első évében, miniszterelnöki kinevezése után pár nappal, az angol parlamentben mondta el nagyhatású beszédét Winston Churchill, és itt mondta el az azóta szállóigévé nemesedett mondatot: "Nem igérhetek önöknek mást, mint vért, verítéket és könnyeket.

Sosem mondtuk, hogy az idei Premier League szezonunk békés május elsejei felvonulás lesz sör-virslivel; most már kijelenthetjük, hogy csúnya lesz, szenvedés és küzdelem lesz, röviden: vér, veríték, könnyek.

                               Green biztos pont

A hétközi fordulóban kikaptunk a Swansea-től. Eddig az összes idegenbeli meccsünkön kikaptunk, és látnivaló, hogy valami komoly lelki terhet jelent ez már. Ez megmutatkozik már az összeállításban: Redknapp mester jobbhátvédnek a fürge, támadásokat is segítő Isla helyett a robosztusabb Onuohát jelölte; a sors fintora, hogy az első gólt pont róla kaptuk.

Látnivaló, hogy idegenbe azzal a "taktikával" megyünk, hogy megpróbálunk kihúzni egy 0-0-ás döntetlent, esetleg valami rögzített szituációból betalálunk. Ez nem fog menni. Jellemző adat, hogy a hazai meccsek alapján a tabella 8. helyén állunk, az idegenbeliek alapján a tökutolsók vagyunk!

                                       Kranjcar is jó

Legyünk annyiban igazságosak (bár pont a jó öreg Winston mondotta volt, hogy csak annak a statisztikának hiszek, amit én hamisítottam), hogy az eddigi hat idegenbeli meccsünket a tabella első tíz helyezettje közé tartozó csapatokkal vívtuk, Chelsea (1) Manchester United (3) Southampton (4) West Ham (5) Swansea (7) Tottenham (10), hátrább tanyázó csapatok csak eztán következnek.

Következik szombaton egy újabb "kötelező" meccs a Burnley ellen - pikáns, hogy Austin pont onnan érkezett hozzánk. Aztán megint egy kirándulás, megyünk a Goodison Parkba, az Evertonhoz.

Addig pedig halgassuk meg a Blood, Sweat and Tears nevű angol jazz-blues zenekar egyik klasszikusát!

Kezdjük a legfontosabbal: kemény küzdelemben behúztuk az idény egyik kötelező meccsét: 3-2-re megvertük a Leicester City csapatát! Legutóbbi írásunkban céloztunk rá, hogyha valamit akarunk is az idei Premier League szezonunkban, akkor az ilyen meccseket meg KELL nyernünk!

Nem voltak túl jók az előjelek, a Newcastle elleni meccsen megsérült Sandro, rá valószínüleg idén már nem is számíthatunk. Ötödik sárgalapja miatt egymeccses eltiltás sújtotta Richard Dunne-t, ellenben lejárt Rio Ferdinand hárommeccses eltiltáltása. Rio - sajnos! - neuralgikus pont lett a csapatnál, Redknapp a héten azt nyilatkozta, hogy Rio nélkül jobbak vagyunk, mint nélküle, nem is került be a csapatba.

                       Rio Ferdinand másban keresi a hibát

Tehát kötelezően elvárt volt a győzelem, a fogadóirodák is a mi győzelmünkre tippeltek, ennek megfelelően a negyedik percben megszerezte a vezetést a Leicester, balról belőttek egy labdát, az egyik játékosuk elcsúszott, a róla felperdülő labdát Cambiasso belőtte. (A meccs kapcsán állapítottuk meg, hogy ezekkel a kipattanókkal, lecsorgókkal nem tudunk mit kezdeni, ez az, amit meg kell tanulnunk). De nem volt komolyabb idegeskedés, nagy mezőfölényben játszottunk, a 37. percben egyenlítettünk is, igaz, öngól volt, de Caulker pontos centerezésére érkezett Vargas, így a védőnek labdába kellett érnie. 

                                         Vargas hátul figyel

Ráadásul az első félidő utolsó pillanatában Leroy Fer a vezetést is megszerezte, Barton beívelését Austin fejelte kapura, a Leicester kapusa, Caspar Schmeichel (a Manchester United legendás kapusának, Peter Schmeichelnek a fia!) hárított, de a kipattanót Fer kiméletlenül beverte a léc alá! Abban reménykedünk, hogy ez a gól némi lelki láncokat is áttör nála, most volt először eredményes, és egészen kiválóan játszott; kilences osztályzatot kapott, ő lett a mezőny legjobbja, és szinte bizonyos, hogy a forduló válogatottjába is bekerül!

                                              Leroy Fer ünnepel

 Úgy vonultunk szünetre, hogy vezetünk, 65%-35% volt a javunkra a labdabirtoklás, 18-6 a kapuralövések aránya, nem idegeskedtünk, de el sem bíztuk magunkat. Cserélni sem cseréltünk, viszont az 51. percben kellett, Yun megsérült, helyette Traoré jött be. A 67. percben megint egy rossz felszabadítás, egy ide-oda pattogó labda, és egyenlített a Leicester. Nagy szerencse, hogy mire komolyabban idegeskedni, bosszankodni kezdhettünk volna, jött ismét Charlie Austin, és vezettünk ismét! Érdekes gól volt, a kapus kétszer is mentett, a második után felpörgő labdát fejelte be az isteni Charlie!

                                                Már mindjárt gól

És persze jegyezzük fel azt is gyorsan, hogy Austin immár negyedik a góllövőlistán; ráadásul ő a legjobb angol, ilyen Rooney, meg Sterling, meg Welbeck nevűek mind mögötte állnak.

                      A jelenleg legjobb formában lévő angol csatár

De! Mindig van egy de. Elmozdultunk az utolsó helyről, és nagyon szoros a mezőny, tehát továbbra is menni kell előre! Most következik az idei szezon első hétközi meccse, december másodikán, kedden, Walesbe utazunk a Swansea-hoz, nagyon nehéz, de nyerhető meccs; a bentmaradáshoz szükség lesz idegenbeli győzelmekre is, miért ne lehetne ez az egyik? Utána jön a következő "kötelező" meccs, otthon fogadjuk a másik tavalyi feljutót a Burnley-t.

Ma már Henrik is tudja, hogy az "ambivalencia" nem egy spanyol focicsapat, hanem egy összetett lelki állapot, amelyben egyszerre vannak együtt egymással ellentétes érzelmek ugyanazon dolog vagy személy irányában. Ebbe az állapotba kerültünk ugyanis a Newcastle elleni meccs után.

A Newcastle Anglia egyik nagy múltra visszatekintő csapata, észak büszkesége, jellemző adat, hogy a Premier League csapatai közül a Manchester United és az Arsenal után övék a harmadik legnagyobb stadion; a St. James Park ötvenkétezres. Pocsékul kezdték a szezont, Alan Pardew ellen tüntettek is a szurkolók, aztán lassan összeállt a csapat, a sérültek felépültek, és gyorsan futottak egy ötmeccses győzelmi sorozatot a Premier League-ben (a Ligakupában meg kiütötték a Manchester City-t!) és máris az ötödik helyen találták magukat.

Szóval, ha mindezt tudjuk, akkor az 1-0-ás vereséggel nincs különösebb baj. Igaz, nem láttuk a mérkőzést, a szerkesztőség tagjai más típusú kötelezettségeiknek tettek eleget, így csak sajtóinformációkra hagyatkozunk. Ezek egyetértenek abban, hogy kiegyensúlyozott volt a meccs, talán hajszálnyi Newcastle fölénnyel, és a 78. percben Sissoko bevarrt egy lecsorgó labdát, ezzel nyertek. Tucatmeccs volt, amire azok sem nagyon fognak emlékezni egy hét múlva, akik kint voltak a stadionban.

                          Barton volt most a csapat legjobbja

Akkor térjünk rá, miért is vannak ambivalens érzéseink! Minden meccs után megállapítjuk, hogy jól játszottunk, partiban voltunk a legnagyobb csapatokkal is, nem játszottak le minket a pályáról, szép gólt, gólokat lövünk, stb. stb.

Ez igaz is, de mintha kezdenénk elfelejtkezni arról, hogy a meccsek lényege mégiscsak a győzelem! Jól játszunk, de valahogy a tabella tökutolsó helyéről nézegetünk felfelé. Erősödnek azok a hangok, hogy inkább legyen csúnya a játék, de nyerjünk!

Most nem is sorolunk meccsel kapcsolatos részleteket, nem elemezgetjük, hogy miért kell Vargas-nak és Isla-nak két teljesen felesleges barátságos meccsért kétszer húsz órát, öt időzónát átrepülni, és magaslaton játszani; nem értékeljük Barton egyébként tényleg kiváló játékát. Most minden idegszálunkkal a következő meccsre koncentrálunk, az lesz ugyanis az a meccs, amit meg KELL nyernünk: az előző szezonban, a másodosztályban társunk, az egyik feljutó csapat, a Leicester City érkezik a Loftus Road-ra, ha ezt a meccset nem nyerjük, el kell gondolkodnunk, érdemes-e tervezgetnünk bármit is a Premier League-ben.

Az Aston Villa meccs után írt egészen kiváló írásban úgy vezettük elő a következő két világsztár csapat, a Chelsea és a Manchester City elleni találkozóinkat, hogy amennyiben egy ponttal is több áll a nevünk mellett e két meccs után, úgy azt a csoda kategóriájába kell sorolnunk. Nos, egy ponttal több áll a nevünk mellett, örömünk mégsem felhőtlen, az "evés közben jön meg az étvágy" népi bölcsességnek nyilván volt valami tapasztalati alapja.

                 A csapat kezdés előtt a hősi halottakra emlékezik

Szakadó esőben kezdődött a meccs, a várakozásoknak megfelelően City rohamokkal: az első tíz perc labdabirtoklási aránya 88%-12% volt oda, de csakúgy, mint a Chelsea ellen, különösebb probléma nélkül húztuk ki ezt az időt, és egyre bátrabban mentünk előre, annyira, hogy a 21. percben Austin már a harmadik gólját lőtte, így 1-0-ra vezettünk! Ha a Loftus Road lelkes olvasói némi ellentmondást érzékeltek az előző mondatban, akkor a hiba nem az ő készülékükben van. 

Egészen elképesztő bíráskodást láthattunk ugyanis a mérkőzésen; az első félidőben mindenképpen! Először is Austin fejelt egy gólt - ezt les miatt nem adta meg a játékvezető.

                            Ez volt az a bizonyos lesgól

A lest követő szabadrúgást maga a kapus, Joe Hart végezte el, elképesztően rosszul, egyenesen Austinnak passzolta a labdát, aki köszönte szépen, és húsz méterről bevágta. Nos, ezt a gólt sem adta meg a bíró, mégpedig azért nem, mert Hart ballába, amivel a labda mellé támasztott, a nedves füvön megcsúszott, így hozzáért a labdához, pár centivel odébb gurítva azt, és ezért nem találta el tökéletesen jobbal. A bíró azzal érvel, hogy a szabadrúgást nem végezheti el saját magának a játékos, itt meg volt két érintés, mintha Hart lepasszolta volna magának a labdát rúgás előtt. Ha eltekintünk az ítélet abszurditásától, akkor viszont a QPR-nek kellett volna következnie szabadrúgással, nem pedig Hartnak kellett volna ismételnie. A komoly lapnak számító Guardian például azt írta, hogy ennél nevetségesebb ítéletet a labdarúgásban nem lehet hozni.

                    A csapat a szabályokról cseveg a bíróval

Nem roppant össze a társaság, és a huszonegyedik percben Austin - Isla gyönyörű és hajszálpontos átadásából megszerezte idei hatodik gólját, amivel góllövőlista ötödik helyére jött föl, egyetlen angol játékos, a hétgólos Berahino van előtte; a meccset egyébként a helyszínen nézte végig Roy Hodgson szövetségi kapitány, a BBC szerint Austin nézőbe jött...

                      A labda már túl a kapuson, és a bíró is megadta

A harminckettedik percben aztán egyenlített a City, mégpedig az argentín Agüero révén. Szép gólt lőtt, azt az apróságot leszámítva, hogy méteres lesről indult, és kézzel tette maga elé a labdát. Érdekes, a bíró, aki előzőleg egy kb. kétcentis mozdulatot észlelt mintegy negyven méterről, egy nyilvánvaló és látványos kezezést viszont nem vett észre alig tizenöt méterről. Erre az érdekességre a BBC hívta fel a figyelmet.

           Green mutatja, hogy kézzel csak a kapus érhet labdába

A szünetben tehát 1-1 volt az állás, de a legfontosabb esemény az volt, hogy pályára lépett hosszú kihagyás után Joey Barton, aki egyébként hosszú évekig pont a City játékosa volt. A második félidő teljesen kiegyenlített volt, a hetvenhatodik percben újból megszereztük a vezetést, Austin ívelt tökéletesen a kapu elé, Zamora és a City védője Demichelis egyszerre érkeztek a labdára, végül Demichelis öngóljaként könyvelték a találatot, de nem volt könnyű kikockázni, kié is a gól...

                 Zamora örül a gólnak, függetlenül attól, ki szerezte

Sajnos, a hátralevő időt nem sikerült gól nélkül kihúzni, Agüero újból betalált. Bosszankodtunk, már erősen reménykedtünk a bravúrban, de ne legyünk telhetetlenek: a City nagyon komoly csapat, sokan lennének boldogok, ha döntetlenre húznák ki ellenük; ráadásul most inkább fordítva volt: ők örültek a pontmentésnek.

Szakmázzunk egy kicsit itt a végén. Az előző négy meccsen komoly ellenfeleink voltak, sorrendben a Liverpool, az Aston Villa, a Chelsea és most a City. Nem semmi sorozat, és sok szemrehányást magunknak nem tehetünk. Nem szeretnénk a bírókra sem panaszkodni, amolyan magyar betegségnek tartjuk a körülményekre való hivatkozást; de a Chelsea utolsó perces tizenegyese, most Agüero kezezése nem nekünk, ill. nem csak nekünk tűnt fel, és érdekesség az is, hogy még az első fordulóban, a Hull ellen ítéltek meg nekünk tizenegyest - azt Austin kihagyta - azóta semmi. A már említett Berahino meg hét góljából hármat is tizenegyesből szerzett...

Ugyanabban az összeállításban kezdtünk, mint a Chelsea ellen, erre még nem volt példa idén. Egy cserével csináltuk végig, Sandro helyett jött be Barton, aki egy félidő alatt bemutatta, hogy szükség van rá. Lassan tele lesz a kispad, Mutch is felgyógyult, Kranjcar is. Egy feszültséggóc is van, Rio Ferdinand. A Liverpool ellen kispadozott, azóta eltiltását tölti, amelyet a "közösségi média nem megfelelő használatáért" kapott - jelentsen ez bármit is. Viszont nélküle a védelem Isla-Caulker- Dunne-Suk vagy Traoré összeállításban sokkal jobban szerepel, mint vele. Dehát ő mégiscsak a nagy Rio Ferdinand. Nem lesz könnyű.

                        Hatalmas küzdelem a zuhogó esőben

Túl vagyunk tizenegy fordulón, az utóbbi meccseken kimondottan jól játszunk, partiban vagyunk a sztárcsapatokkal is. A hat nagy csapatból ötön túl vagyunk, az Arsenal csak december végén jön. Ami veszélyes lehet, most jönnek olyan meccsek is, amelyeknek már mi leszünk az esélyesei, amely esélyesség esetleg görcsössé tehet minket. Most lesz két hét szünet a válogatott meccsek miatt, aztán a következő öt meccsünk sorrendben: Newcastle (idegenben), Leicester (otthon), Swansea (i), Burnley (o), Everton (i).

Ezekből bármi lehet - meg azok ellentéte is...

Azért választottuk Arthur Miller híres színdarabját címnek, mert egyrészt műveltségünkkel akarunk dicsekedni, másrészt most az angol foci másodosztályára, a Championship-re tekintünk alá. Henrik a "Lenézés" címet javasolta, de annak a szónak olyan negatív konnotációi vannak, hogy végül elvetettük. Nem Henriket, a címet. 

Az írás illusztrálásához a jelenleg itt játszó csapatok stadionjainak képeit használtuk fel.

                               A Norwich City stadionja

Miért is írunk a Championship-ről? A válasz nagyon egyszerű: az egész szerkesztőség imádja! Sokan az angol másodosztályt a spanyol, német, olasz, angol elsőosztályú bajnokságok után Európa ötödik legerősebb bajnokságának tartják. Nyilván vannak, akik ezzel nem értenek egyet, de a tíz között vitathatlanul ott van a helye. És hozzátartozik még, hogy mi is akkor váltunk QPR rajongókká, amikor a csapat ott játszott, másodosztályú meccseket látogattunk, és - anélkül, hogy az ördögöt falra festenénk - elképzelhető, hogy fogunk is még ott játszani.

                                    Az Ipswich Town stadionja

Az angol másodosztályban patinás, legendás nagycsapatok játszanak. Csak összehasonlításképpen, megnéztem a magyar másodosztályt, most ott játszik a Vasas, aki hatszoros magyar bajnok és négyszeres kupagyőztes, és a Zalaegerszeg, aki egyszeres bajnok. Összesen hét "bajnoki cím" és négy "kupagyőzelem"játszik nálunk a másodosztályban. Ugyanez a Championship-ben több, mint húsz bajnoki cím; több, mint harminc FA kupa; szintén több, mint harminc Ligakupa.

                              A Bolton Wanderers stadionja

A nemzetközi sikerekről nem is szólva! Szüleink, nagyszüleink könnyes szemmel mesélnek arról, amikor a Fradi, 1967-ben, megnyerte az akkor még UEFA-kupának nevezett Európa Ligát, vagy amikor 1985-ben - ez egyébként az utolsó magyar "siker" - a Videoton döntőt játszhatott ugyanebben a sorozatban a Real Madrid ellen. A Championship-ben Bajnokok Ligája győztesek, Európa Liga győztesek, európai Szuperkupa győztesek, KEK-győztesek vannak.

               A Nottingham Forest (kétszeres BL-győztes) stadionja

Nézzük akkor az idei szezont, amely lassan a harmadához ér el, tendenciák tehát már kiolvashatóak. A tavalyi szezon után feljutott innen a Leicester, a Burnley, és mi, a QPR; kiesett a Premier League-ből a Norwich, a Cardiff és a Fulham. A Championship-ből kiesett a League 1-be a Doncaster, a Barnsley es a Yeovil, míg onnan feljutott a Wolverhampton, a Brentford és a Rotterham.



                         A Wolverhampton Wanderers stadionja

Amikor tavaly, a Premier League-ből történő kiesésünk után egy szezon alatt visszajutottunk, akkor említettük, hogy mennyire nehéz és ritka dolog ez. Ennek elsősorban anyagi okai vannak, a másodosztályban kb. negyedannyi pénzt osztanak fel televíziós jogdíjként, mint a Premier League-ben, alacsonyabbak a jegyárak, a reklámbevételek; és sok játékos szerződésében az is benne van, hogy a másodosztályból eligazolhat (ez persze néha jó: Leroy Fer emiatt hagyhatta el a kieső Norwich-ot, és került hozzánk...) de ha marad is, marad a fizetése is, ami a kisebb bevételek mellett problémákat okozhat, lásd Julio César-t, vagy Granero-t nálunk.

                               A Derby County stadionja

Ennek alátámasztására: a tavaly kiesettek egyike sincs feljutó helyen, bár a Norwich odaérhet, de a Cardiff, és főleg a Fulham, azért kapaszkodnak jelenleg, nehogy még egy osztállyal lejjebb csússzanak. Igaz, a mezőny nagyon sűrű, a Championship-ben huszonnégy csapat szerepel, tehát negyvenhat bajnoki meccset játszanak, és a két automatikus feljutó mellett a 3-6 helyezettek egy mini rájátszásban döntenek a harmadik feljutó személyéről. Jelenleg a hatodik a Wolverhampton 27 ponttal, de tizennyolcadik Rotherham-nek is 17 pontja van, tehát durván három meccsen belül vannak, és még harminc forduló van hátra! Három-négy jól vagy rosszul sikerült meccsel fordulhat tabella!

                                    Az AFC Bournemouth stadionja

Jelenleg egyébként - meglepetésre - a Bournemouth gárdája vezet, a Middlesbrough és a Watford előtt, de nem hisszük, hogy ez sokáig így marad. A szerkesztőség a Watford-ot várja az első helyre, a másodikra talán a Middlesbrough jön be, a rájátszást érő helyeken a Wolverhampton, a Nottingham, a Derby és a Norwich végez majd - gondoljuk most, de hol van még a vége...

                                   A Reading FC stadionja

Nézzük meg végül a jelenleg a Championship-ben játszó magyar játékosokat - nem lesz túl hosszú ez a rész, ígérem. Bogdán Ádám sok munkával kijátszotta magát a Bolton kapujából, mostanában a keretben sincs. A Dortmund tarcsijából leigazolta az Ipswich Town Bajner Bálintot, aki egyelőre kispados, néha-néha kap csak pár percet a végén. Király Gábort a Fulham igazolta le, bevallottan a kispadra. Ezt Gábor biztosan hozza, bár egy-két bajnokit védett, azért többnyire csere, ill. ő véd a kupameccseken, csak a Ligakupából már kiestek, a FA kupa meg még nem kezdődött el. A végére hagytuk a csemegét, mert dicsekednünk is van kivel: Tőzsér Danival, a Watford középpályásával! Dani már tavaly is jó szezont futott, idén még jobbat; alapember a csapatban, négy góljánál többet senki nem szerzett a Watfordban, a szurkolók imádják, nagyon jó a sajtója; mi titkon abban reménykedünk, hogy a téli átigazolási időszakban leigazolja a QPR. Az alábbi képen látható, hogy az eddigi tizenhat forduló alapján a Championship válogatottjában is benne van! Hajrá, Dani!



Kikaptunk tegnap a Chelsea-től, idegenben, 2-1-re. A világ legnagyobb csapatai, a Barcelonától a Real Madridon át a Bayern Münchenig elégedettek lennének egy ilyen eredménnyel. Mi magunk 3-4 gólos vereséget tartottunk realitásnak. Az angol beharangozók között is a 0-3-as vereség volt a számunkra "leghízelgőbb" tipp. A fogadóirodák tizenhatszoros pénzt fizettek volna egy esetleges QPR győzelemre. 

Abramovics, a multimilliárdos üzletember (más szövegkörnyezetben: oligarcha) érkezése óta a Chelsea-nél nincs anyagi probléma. Olyan sztárjátékosaik vannak, Costa, Oscar, Eden Hazard, Fabregas, Terry, Ivanovic, Cech, Drogba, Schürrle, Courtois, akik a világ bármely csapatában ünnepelt sztárok volnának. De...

Az angol fociban vannak olyan rangadók, a szomszédvárak csatái, amelyek több évtizedes múltra tekintenek vissza, amely rangadók már a történelem részei. Ilyen az észak-londoni csata, az Arsenal - Tottenham, a manchesteri ütközet a United és a City között, a liverpooli derbi a Liverpool és az Everton között, most kicsit alacsonyabb szinten a sheffieldi háború a helyi United és a Wednesday között és természetesen ide tartozik a nyugat-londoni csetepaté a Chelsea és a QPR részvételével. Bárhol tanyázik is a két csapat, ez mindig a szezon egyik legfontosabb meccse; ahogy mondani szokás, erre még a halottak is feltámadnak.

              A csapat a meccs előtti gyászszünet alatt

A várakozásoknak megfelelően kezdődött a meccs, nagy fölényben játszott a Chelsea, de a harmadik meccse változatlan védelem, Isla-Caulker-Dunne-Suk, biztosan állt a lábán. Az első tíz perc nyomása alól kiszabadulva merészkedtünk előre is, annyira, hogy az első helyzet a miénk volt: Austin centikkel fejelt csak a léc fölé.

A harmickettedik percben a Chelsea fölénye góllá érett, nem is csúnya góllá: Fabregas adott két-három védő közül pontos labdát Oscarnak, aki kapásból, jobb külsővel, eléggé kiszorított helyzetből lőtt a hosszúba, a labda a jobb kapufáról vágódott a hálóba. Ez van, nem mérgeskedtünk, tetszett, hogy nem adjuk olcsón a bőrünket.

                       Nagy küzdelem volt: Caulker és Costa

Aztán megkezdődött a második félidő, és a hatvankettedik percben csodát láttunk! Austin ugratta ki a jobbszélen Vargas-t, akinek lövését üggyel-bajjal hárította Courtois, Fer kapásból visszalőtte a labdát, és a kapunak háttal álló Austin jobb sarokkal besímogatta a pettyest a bal alsóba! Egészen ritka technikai bravúr!

                                 Austin gólja

Austinról pár szót külön is. Tavaly a másodosztályban 17 gólig jutott, úgy, hogy sérülés miatt majdnem két hónapot hagyott ki. A másik két feljutó csapat házi gólkirálya, a Burnley-ből Ings 21-et, a Leicester-ből Nugent 20-at szerzett. A Premier League-ben Austin már az ötödik gólját lőtte, míg ők eddig 1-1-et szereztek csupán. Austin elkapta tehát a fonalat, ráadásul egy bentmaradásért küzdő csapat nyilvánvalóan más taktikával játszik, mint a másodosztály élcsapata. Egy "veszélye" van ennek csupán: egy jobb anyagi lehetőségekkel bíró csapat lecsaphat rá, akár a téli átigazolási szezonban!

                                             Austin örül

Vissza a meccshez. Az egyenlítés után kiegyensúlyozottabb volt a játék, sőt, Sandro lövése csak centikkel ment el a jobb kapufa mellett, már kezdtünk bízni a csodában, amikor a hetvenötödik percben egy teljesen érthetetlen tizenegyest fújtak be ellenünk! Nem arról van szó, hogy egy szabálytalanságot túl szigorúan ítélnek meg, hanem egyszerűen nem volt szabálytalanság! Az egész angol sajtó értetlenül áll az eset előtt! Hazard természetesen belőtte az ajándék tizit, és ezzel a góllal nyerte meg a meccset a Chelsea. Ha én Chelsea szurkoló volnék, erősen szégyellném magam.

          Bocs a tizenegyesért, Harry - súgja Mourinho

Még a bajnokság előtti beharangozóban írtuk, hogy nekünk nem a nagycsapatok ellen kell győzelmeket aratnunk. Az angol bajnokságból kiemelkedik hat csapat, a Chelsea, a Tottenham, a Manchester United és City, az Arsenal és a Liverpool. Ezek ellen hosszú távon nem nagyon van esélye másoknak, az oroszlán bajszának megrángatása már sikernek minősül. Az utolsó három meccsünkből kettő ilyen volt, és a Liverpool elleni és ez a mostani is csak hajszálon múlt, szerencsén és bírói hibán. Erre utal a poszt címe is, ilyen körülmények között és miatt rendkívül dühösek vagyunk a tegnapi eredményért.

Kis "szakmázás" a végére. Mutch és Barton már teljes értékű munkát végzett a héten; Barton a tarcsiban játszott is, gondolom, Redknapp nem akart kockáztatni. A csapat összeállt, biztos a védelem, Green remekül védett, Sandro és Fer is remek formában játszik, Austinról beszéltünk, a kiegészítő emberek, Zamora, Hoilett, Traoré, Onuoha megbízhatóak. Jövő héten újra egy nagycsapat, a Manchester City érkezik hozzánk, utána Newcastle-be utazunk, majd tavalyi másodosztályú ellenfelünk, a Leicester érkezik. Bízunk a csapatban!

A Chelsea London legjobb csapata, a Premier League listavezetője és a QPR hétvégi ellenfele.

Most a „Pensioners” azaz a nyugdíjasok rövidke múltját és sikerekben gazdag jelenét fogjuk bemutatni. A Chelsea-t 1905. március 10.-én alapították. A jelenlegi klubelnök az amerikai Bruce Buck, míg a tulajdonos 2003 óta az orosz milliárdos, Roman Abramovich. Abramovich hihetetlenül mély és vastag pénztárcájának köszönhető az, hogy a Chelsea-ben ma már 14 ország labdarúgói léphetnek pályára. A Stamford Bridge mindössze 27 percre van a Loftus Road-tól tömegközlekedéssel.

  A mindössze 42 055 ember befogadására képes Stamford Bridge

A csapat sikerei:

I. Nemzeti:                                - bajnok (4 alkalommal)

                                                - kupagyőztes (7 alkalommal)

                                                - szuperkupa győztes (4 alkalommal)

                                                - ligakupa győztes (4 alkalommal)

II. Nemzetközi:                          - Bajnokok Ligája (1 alkalommal)

                                                 - Európa Liga (1 alkalommal)

                                                 - UEFA Szuperkupa (1 alkalommal)

                                                 - KEK (2 alkalommal)

                                  A BL győztes csapat

A Chelsea idén sok passzos, szép futballt játszik, a nyári igazolások, Fábregas, Luis, Costa, Courtois alapembernek számítanak, illetve visszatért még a 37 éves élő legenda, Didier Drogba; Loic Remy-t sikerült még két sarokkal arrébb csalogatni, valamint még Kurt Zouma és egy 19 éves angol kapus az új ember. 

                                Costa, Fabregas, Filipe Luis

A Chelsea-nek emellett van még 2 eltiltottja, Azpilicueta min. 3 meccset kapott még két fordulóval ezelőtt, a pálya összes négyzetméterén feltűnő Ivanovic valószínűleg 1 fordulóból marad ki. Az, hogy ezellen a sztárokkal tömött csapat ellen mit talál ki Redknapp mester, az már az ő baja.

                                     Ugye, mi jó barátok vagyunk?

Tulajdonképpen a szezon kezdete óta vártunk egy olyan meccset, mint ez az Aston Villa elleni. Kemény volt, sportszerű, és bár a labdabirtoklás a Villa felé billent, azért az történt, amit mi akartunk. És ami fontos: most a szerencse-faktor is inkább mellettünk állt, igaz, Hoilett lőtt egy kapufát, de semmi egyéb, pl. idő előtti csere, nem történt.

                                    Az első gól pillanata

Ha a szerencsétől, vagy szerencsétlenségtől eltekinthettünk volna, akkor már az előző, Liverpool elleni meccs is másként alakulhatott volna; akkor hozott meg némely változást a szakmai stáb. Ezek közül a legfontosabb, már-már istenkáromlás szintű: kispadra ültették az angol labdarúgás egyik nagy legendáját, Rio Ferdinandot. Bármennyire fáj is a szívünk, el kell ismernünk, jól tették. Szintén az előző fordulóban volt először kezdő a balhátvéd posztján a dél-koreai Yun Suk-young, aki egészen kiváló teljesítményt nyújtott, a szerkesztőség egybehangzó véleménye szerint hosszú időre bejátszotta magát a csapatba. Caulker is jobb teljesítményt nyújt Rio nélkül, Isla is magára talált, egyedül Dunne tűnik kissé bizonytalannak, egyszer Hill-t is kipróbálhatnánk a helyén.

                                 A második gól pillanata

A középpálya úgy is rendben volt, hogy Barton és Mutch sérült, és Kranjcar is csak az utolsó másodpercekre állt be, Fer egyre jobb, és Sandro is végigjátszotta most sérülés nélkül a meccset, és róla tudtuk, hogy nagy hasznunkra lesz. Vargas a középpálya jobb szélén kezdett, aztán a második félidőben, a Zamora-Hoilett csere után ment előre szélsőnek - erről szól a második gólunk.

                      Sandro a helyzet magaslatán

És akkor a csatárok: Austin duplázott, 8.5-ös osztályzattal a mezőny legjobbja lett. Érdekesség, négy góljával a tizedik a góllövőlistán, de angol játékos csak egy van előtte a WBA-s Berahino, olyanok, mint Rooney vagy Sterling mögötte állnak. Zamora pedig bebizonyította, hogy nagyon fontos láncszem; nem fiatal, igaz, de helyezkedésével, fizikumával sok mindent meg tud oldani: bizonyíték erre az első gól előtti gólpassza. 

Azt nem mondhatjuk, hogy teljesen izgalommentes lett volna a meccs, de a játék képében nem nagyon volt benne az Aston Villa győzelme. A csapatok átlag-osztályzatai is ezt mutatják, nálunk ez 7,29, náluk csak 6,45 volt. Nem tudjuk egyébként, mi történt a Villa-val, remekül kezdték a szezont, az első négy fordulóban három győzelem és egy döntetlennel álltak, azóta viszont bukóban vannak.

Az első gólunk a 17. percben esett, onnantól látszott a csapaton a nyugalom. Próbálkozott a Villa, de Green-nek komoly védenivalója nem volt, Hoilett a beállása után kapufát lőtt, majd Austin 69. percben lőtt második gólja után még Vargas-nak volt egy óriási helyzete. 2-0-nál, öt perccel a vége előtt volt a Villa-nak és az egész meccsnek a legnagyobb helyzete; bármennyiszer néztük is vissza a lassítást, nem értjük, hogy érhetett oda a varázslatos Robbie Green. De odaért.

                                 Robbie Green jogosan büszke

Szóval teljesen rendben volt ez a meccs, elégedettek vagyunk. Reméljük, Mutch és Barton felépül már lassan, Kranjcar már a Liverpool ellen is a kispadon ült, most a végén egy picit futkározhatott a zöld gyepen, kezdünk lassan összerázódni. Persze, nem feledjük, hogy nekünk a bentmaradás a cél, és óriási teljesítményre lesz szükség ahhoz is. Ráadásul most két olyan meccs következik, amelyek után ha egy ponttal is több áll a csapat neve mellett, az a csoda kategóriájába tartozik; először átugrunk a szomszédba, a Stamford Bridge-re a Chelsea-hez, aztán a Manchester City jön hozzánk a Loftus Roadra.

                        Balról-jobbra: labda, Caulker, Benteke



Olyanok vagyunk, mint Bagaméri, a fagylaltos: el vagyunk átkozva. Lassan nem is látjuk értelmét a "szakmázásnak"; jobbnak tűnik, ha az óbudai javasasszonyhoz fordulunk, venné le rólunk a rontást. Gyanúsak az ellenfeleink is, hogy ellenünk nem megengedett eszközökkel készülnek.

                   Részlet a Liverpool edzéséből

Komolyabbra fordítva a szót. Joey Barton és Jordon Mutch - köszönhetően a Stoke City játékosainak - továbbra is sérültek. Ahelyett, hogy a válogatott meccsek alatt felépülnének, nem ez történik, hanem Kranjcarnak sarokcsontja törik. Vargas és Isla két - egyébként teljesen érdektelen - válogatott meccset játszik magaslaton, a világ végén, a mai meccs délelőttjén Green bekap valami vírust, amiért újoncot avatunk a kapuban. Tovább is van, mondjam még?

Ilyen előzményekkel készülünk az előző szezon ezüstérmese ellen, Bajnokok ligája résztvevő ellen, az angol labdarúgás egyik sztáralakulata ellen. Minden szempontból egyenrangú ellenfelek vagyunk, helyzeteink vannak, két kapufát is lövünk - a Liverpool-nak nem volt kapura lövése az első félidőben! - aztán egy élesen középre lőtt labda és Dunne-ról a kapunkba perdül.

                               Dunne mester gólja

Ez persze nem elég nekünk, jön a szokásos sérülés miatti kényszerű csere, Sandro-t, ki mást, kell megint idő előtt lehozni.

                           Sandro és Gerrard

Megyünk szokás szerint előre, és szokás szerint ki is hagyjuk a helyzeteket. A napokban olvastam egy statisztikát a BBC-n: úgy lőttük a legkevesebb gólt a Premier League-ben, hogy a kapura lövésekben az ötödik helyen állunk!

                         Ez sem ment be...

                            És ez sem...

El ne felejtsem persze, hogy a kapufát szokás szerint eltaláltuk ismét, Leroy Fer kétszer is. És amikor már veszni látszott minden, akkor jött Vargas, és Austin szépen visszafejelt labdáját a levegőből vágta a hálóba a 87-ik percben! Három perccel a lefújás előtt! És ebben a három percben esett még további három gól! Életemben ilyet én még nem láttam! Coutinho lőtt egyet a Liverpoolnak, a fordulásból Vargas egyenlített ismét, a következő fordulásból pedig Caulker a csapat második öngólját lőtte, középkezdésre már idő sem maradt. Öngól!!!

Szóval valami ezotériára volna szükség, mert nincs magyarázat. Nem tudok egyetlen olyan pontot sem mutatni a csapatban, hogyha ezt vagy azt megcseréljük, akkor jobb lesz; hogy a taktikánk hibás, semmilyen magyarázatot nem találok! Csak a szerencse.

A végére egy kis pozitívumot is: Vargas és Austin kitűnő csatárpárost alkothat, nagyon jól megértik egymást; és a debütáló fiatal kapusunk, McCarthy is remekül mutatkozott be.

De az is lehet, hogy itt az ideje, hogy mi is okkult módszerekhez forduljunk!



Viccelődtünk itt már Alan Pardew-val, a Newcastle menedzserével, hogy ő lesz az első, akit a szezonban kirúgnak majd, most viszont, a tegnapi meccs után el kell gondolkoznunk azon, hogy nem Redknapp mester lesz-e az első. (Szolgálati közlemény: az első forduló után Tony Pulis otthagyta a Crystal Palace-t, de ott más okok álltak a háttérben.)

                                   Ő lesz a következő?

Kicsit furcsa helyzetben van a szerkesztőség, mivel a tegnapi West Ham elleni meccset nem láttuk, csak egy rövid összefoglalót; valamint az angol tudósításokat lapoztuk át, és csak azt tudjuk rögzíteni, hogy valami baj van a csapattal, de ennek a bajnak a mibenlétét nehezen tudnánk meghatározni. Igazából egy dolgot találunk, ez pedig a csatárjáték. Redknapp arra hivatkozik meccs utáni nyilatkozatában, hogy az átigazolási szezon utolsó pillanatában került el tőlünk Remy, amikor már nem volt idő a pótlására, ez igaz, de a Guardian arra emlékeztet - és erre mi is emlékezhetünk - hogy már a tavalyi szezonban is a nagyon kevés lőtt gól volt a fő problémánk.

                           Austin küzd becsülettel

Ha csak a statisztikákat néznénk, nem is lenne olyan nagy a baj. Tegnap is nálunk volt magasabb a labdabirtoklás, több szögletünk, kapuralövésünk volt, valahogy mégsem működik a dolog. Persze, a szerencse-faktor megint: a negyedik percben egy szöglet után pattant Onuoha lábáról a kapunkba a labda, teljesen vétlen volt a védőnk, aki most először került a kezdőbe Isla helyén...

                                     Onuoha és az öngól

Szóval ilyenkor szoktak elgondolkodni azon, nem lenne-e jó, ha egy új edző egy teljesen más nézőpontból pillantana rá a keretre. A kerettel nincs túl nagy baj ugyanis; tele vagyunk tapasztalt, sokszoros válogatott játékosokkal, Green, Caulker, Barton és Ferdinand az angol válogatott erősségei voltak, Kranjcar a horvát, Fer a holland, Isla és Vargas a chilei válogatott tagja, a tabella alsó régiójában kevés csapat mondhatja el ezt magáról.

A kommentekben egyébként pont Tony Pulis neve repked, mint jövőbeli edző. Redknapp-ról tudni kell, hogy bár az egész angol foci egyik legtapasztaltabb, legdörzsöltebb figurája, egyben a legidősebb is, maholnap hetven éves lesz.

Majd meglátjuk. Most megint válogatott szünet következik a bajnokságban, két hét, legközelebb 19-én lépünk pályára a Loftus Road-on a Liverpool ellenében. Van idő rendet tenni a fejekben; a sérülteknek rendesen kikúrálniuk a sérülésüket. A mezőny nagyon sűrű, egy-két győzelemmel azonnal a középmezőnyben találhatjuk magunkat.

                             Kranjcarra nem lehet panasz

A szerkesztőség mindig megpróbálja a pozitívumokat meglelni egy-egy adott meccsben; most ezt sikerült kitalálnunk: meglőttük az első idegenbeli gólunkat, nem is akármilyet.

Féltünk ettől a meccstől, a Southampton nagyon elkapta a rajtot - a klub történetének legjobb szezonkezdetét produkálják - a hét közben a Liga kupából kiütötték az Arsenalt, a második helyen állnak a hatodik forduló után. Mi nem túl jó előjelekkel készültünk, a Stoke mészárosai után sérült még Barton és Mutch, Kranjcar játéka is sokáig kétséges volt, Sandro sem végzett teljes értékű munkát, és nyilván az sem tesz jót az ember lelkivilágának, ha, mint Caulkerrel történt, fényes nappal bilincsbe verik egy Tesco áruház parkolójában. A "sajttolvaj" Caulker természetesen ott volt a kezdőben...

Pár hete már hajtogatom azt az elméletemet, miszerint teljesen más taktikával játszunk a nagycsapatok ellen, pláne idegenben (pontosabban szinte feladjuk azokat) mint a kiscsapatok ellen. Úgyhogy az eddigi hat meccsünkből a Tottenham és a Manchester United elleni meccseket kiveszem ( mint ahogy ki fogom venni a Liverpool, a Chelsea és a Manchester City ellenieket is!). A másik négy találkozót nézve a legfontosabb dolog, ami hiányzik, az a szerencse. Apróságokon, de nagyon fontos apróságokon múltak itt fontos pontok! Kihagyott tizenegyes a Hull ellen; megmagyarázhatatlanul színvonaltalan játékvezetés a Stoke ellen, kihagyott lehetőségek, kapufák, és a Southampton részéről egy szerencsés gól most. Redknapp sem nyilatkozott mást egyébként, mint hogy némi szerencsénk nekünk is lehetne már.

A szerencse faktorhoz tartozik az is, hogy ismételten sérülés miatt kellett a csapathoz nyúlni korán, a tizenegyedik percben Sandro megsérült, le kellett hozni.

                                        Sandro-t viszik lefelé

Az első félidőben - esélyeshez méltóan - a Southampton uralta a játékot, de a védelem magabiztosan állt a lábán, Isla-ra sem lehetett semmi panasz. A második félidőben egy kósza labdát Bertrand egészen közelről bevert, legyintettünk is, hogy kár, szép lett volna a döntetlen, és akkor jött Charlie Austin, és Vargas átadásából gyönyörű gólt lőtt; ahogy a levegőből leveszi a labdát, majd leesés nélkül, félfordulattal kapásból lövi a kapuba, klasszisteljesítmény!

                              Austinnak is tetszett a saját gólja

A gólunk utáni pár perc miatt van bennünk bosszúság; gyakorlatilag a középkezdés utáni támadásból betalált Pellé (akiről nem véletlenül mondtuk, hogy a szezon egyik felfedezettje lesz!), és ez egyszerűen megengedhetetlen! Gól után egy kicsit mindig lanyhul a koncentráció, ilyenkor kellenek az apró trükkök, labda kirúgása, apróbb taktikai fault, hogy visszazökkenjen a csapat a játék menetébe. És a szerencsefaktor megint, Pellé gyönyörű gólt lőtt, még azt is mondanánk, hogy a forduló gólját, ha nem lett volna Jagielka találata a Liverpool ellen ugyebár, de ilyen gólokat nem lehet tudatosan lőni, egy ösztönös mozdulat, aztán lesz, ami lesz. De gyönyörű gól volt, tagadhatatlan.

                   Pellé ösztösen belekap a labdába a sajttolvaj mellett

A hátralevő húsz percben aztán megint mentünk előre, voltak helyzeteink is - Kranjcar a 88. percben most a felső lécet találta el szabadrúgásból, a Stoke ellen egy hete ez bement. Bosszúsak vagyunk, de nem mérgesek. A következő hétvégén csak ide, Kelet-Londonba ugrunk át, az Upton Parkba, a West Ham-hez, nem lesz könnyű az sem. Utána megint válogatott szünet  következik; a sérültjeinkre, Barton-ra, Mutch-ra, Sandro-ra rá is fér a gyógyulás. A szerencséért pedig fohászkodunk továbbra is.

      Az élethez kell egy kis szerencsi - idézi a frappáns reklámot Redknapp

Leül a teljes szerkesztőség a tévé elé, sör, málnaszörp behűtve, tökmag a tálkában, aztán eltelik majd' két óra, és nézünk egymásra bambán, nem tudjuk eldönteni, mit láttunk. Labdarúgó mérkőzésre készültünk, és amit láttunk, sok mindenben hasonlított is egy focimeccsre, zöld gyep, fiatalemberek sporttrikóban, egy bírónak kinéző tárgy, de összességében mégis furcsa volt az egész. A labdarúgásnak vannak bizonyos szabályai, olyan szabályok, amelyek nem engednek a játékvezetőnek mérlegelési lehetőséget. Ilyen pl. hogy a test-test elleni küzdelem engedélyezett, de a másik játékos ellökése nem. A Stoke első góljánál Crouch olyan egyértelműen lökte el Ferdinandot, hogy már a kommentátor sem értette, hogy lehetett ezt "elnézni", de a hétfő esti magazinműsor meghívott játékvezetője sem értette az ítéletet. Mint ahogyan nem értette az általunk átnézett angol portálok egyike sem, a BBC-től kezdve a Guardian-on, Telegraph-on, Daily Mirror-on át egészen a Premier League hivatalos oldaláig.

                                 Crouch Ferdinand hátán

A Stoke City egyébként is hírhedt a sokszor a durvaság határát is átlépő stílusáról. Most sem volt ez másként, más kérdés, hogy a játékvezetőnek pont az volna a dolga, hogy a játékot valahogy mederben tartsa, az elkövetett szabálytalanságokat megbüntesse. No, ez nem igazán sikerült. Joey Bartont a 34. percben, Jordon Mutch-ot az 50-ben rúgták le úgy, hogy mindkettőjüket le kellett cserélni; a meccs felére a középpálya két meghatározó játékosát "vette ki" a Stoke. Érdekesség: a meccs egészének labdabirtoklása 53%-47% ide, de Mutch kiválásáig ez az arány 65-35 volt.

A legnagyobb talány egyébként a Stoke egyik védője, Ryan Shawcross volt. Shawcross onnan lehet ismerős, hogy ő volt az, aki 2010 márciusában szilánkosra törte az Arsenal játékosának, Aaron Ramsey-nek a sípcsontját. Ő most azzal hívta fel magára figyelmet, hogy az összes szöglet és szabadrúgás előtt a mi jól fejelő védőnket, Caulker-t hátulról két kézzel átölelte, és szorosan fogva tartotta. A játékvezető szakértő elmondta, ilyenkor az kell itélni, mérlegelési jogkör nélkül!, hogy az első esetnél figyelmeztetni kell, a másodiknál tizenegyes. Namost a szögletarány 10-1 volt ide, kb. ugyanennyi szabadrúgás minden ítélet nélkül, Shawcrossnak később volt egy brutális belemenése,  akkor a piros helyett megúszta sárgával, így pályán maradhatott. A Guardian meccsbeszámolója alatti kommentek között találtam a következőt, amit most változtatás nélkül idemásolok. "Mint Stoke szurkoló mondanám a következőket: eljött az idő, hogy megszabaduljunk Shawcross-tól! A védekezésének sokkal felelősségteljesebbnek kellene lennie, a labda nélküli bohóckodásai csak újabb sárgalapokat fognak hozni, nem is beszélve a Kranjcar elleni belemenéséről, ami azonnali pirosat érdemelt volna. A szögleteknél a labdára kellene koncentrálnia, nem pedig Caulkert ölelgetnie - az egyenlítő gólt is ez okozta. Kranjcar gólja egyébként édes bosszú volt az ellene elkövetett szabálytalanságokért. Persze, fontos a győzelem, de ilyen alattomos játékkal nem érdemeljük meg" írja egy Stoke szurkoló.

Az első félidő vége előtt egy szögletből Caulker egyenlített tehát, mi is megnyugodtunk, mert a meccs képe nem adott okot az idegeskedésre, de a második félidő elején Crouch gólt lőtt. Itt kell megemlítenünk, hogy Isla nagyon gyenge napot fogott ki, mindkét gól a baloldalról esett, ezzel valamit kezdeni kell.

                                      Crouch gólja

Innentől kezdődött a szokásos: megyünk előre, helyzetek sokasága, a kapura lövések aránya 21-8 volt (egy statisztikákkal foglalkozó oldalon találtam, hogy az öt forduló után, a kapuralövések számát tekintve, a Chelsea mögött a QPR a második az egész Premier League-ben!) de nem sikerül semmi. Aztán a 88. percben érkezett Niko Kranjcar...

                                        Az isteni Niko

Hihetetlen nagy gólt lőtt, aztán mentünk még előre, de a győzelem már nem jött össze. Bosszantó nagyon, a Hull után ez a második olyan meccs, ahol komoly esélyt játszottunk el, és mondanom sem kell, mennyivel könnyebb volna, ha most öt ponttal több lenne a nevünk mellett!

                           Mindjárt javítják át eredményjelzőt

Nehéz, nehéz, nehéz. Reméljük, Barton és Mutch rendbe jön hamar, Sandro is sérült volt. Isla-nak javulnia kell, de nála csak pillanatnyi indiszponáltságról volt szó, Vargas először volt kezdő, bíztató volt, amit mutatott és valahogy Austinnak is sokkal harcosabbnak kellene lennie.

Most két nagyon nehéz idegenbeli meccs jön, a Southampton rendkívül stílusos csapat lett Koeman kezei között, a West Ham United meg pont most gyakta le 3-1-re a Liverpool-t.

"Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenedre fel / Ő felruház és táplál, rád gondot Ő visel"

Fénylő szemekkel énekeltem ezt a szép, evangélikus dícsérőéneket régenvolt gyermekkoromban a Gyulai Pál utcai gyülekezeti teremben bibliaórán.

Azért jutott eszembe e dal most, mert a Loftus Road szerkesztőségébe ezrével érkeznek az aggodalmaskodó levelek a tegnapi meccs után, némelyek egészen világvége hangulatba kerültek. Mi is történt? 4-0-ra kikaptunk a Manchester United-től, több mint hetvenötezer néző előtt az Old Traffordon. Örülünk ennek az eredménynek? Természetesen nem. El vagyunk keseredve a végtelenségig? Természetesen nem.

                        Sir Bobby Charlton és Rio Ferdinand a meccs előtt

Idézni csak klasszikusoktól érdemes, ezért pár sort idecitálunk a Loftus Road blog augusztus 12-i, "Beharangozó" c. írásából: "...legfontosabbak a hozzánk hasonló kiscsapatok elleni meccsek lesznek majd; nekünk nem az Arsenalt kell megvernünk idegenben, hanem a Stoke City-t, vagy a Crystal Palace-t hazai pályán."

Ez az idézet tökéletesen írja le a helyzetünket. A QPR egy éppen csak feljutott kiscsapat, az egész Premier League egyik legkisebbje, eleve nem konkurálhat a sztárcsapatokkal. Nekünk a háborút kell megnyernünk (a háború természetesen a bentmaradást jelenti ebben a nem túl bonyolult alliterációban), nem pedig pürrhoszi győzelmeket aratnunk. Kimehettünk volna tegnap úgy is, hogy szétharapjuk az ellenfelet, vért iszunk, aztán sérüléseket, piros- és sárgalapokat szerezve végül csak 2-1-re kapunk ki. Az jobb lenne? Jól látszik ez abból is, hogy pl. Joey Bartont, bár elvitte, végül a kispadra sem ültette le Redknapp, nem érte meg a kockáztatás, vagy abból, hogy sárgalap nélkül hoztuk le a meccset.

                                                Austin és Blind

Valahogy úgy néz ez ki, hogy a meccs alatt dől el, mi a taktika. Nem kezdtünk rosszul most sem, Sandro pl. egészen igéretes, aztán egy teljesen malac góllal vezetést szerzett a Manchester, onnan meg már nem akartunk extra energiákat mozgósítani. Az, hogy a négy gól sok-e vagy sem? Hirtelen a 2011/12-es idény jutott eszembe; akkor Manchester United az Old Traffordon kapott ki a városi rivális City-től 6-1-re, később viszont megverte az Arsenalt 8-2-re. Azt se felejtsük el, hogy a nagyon rossz idénykezedet után  most egy elképesztően motivált MU-val találkoztunk, ráadásul a két hét szünet elég volt, hogy a soraikat rendezzék. De egyébként is, gondoljunk bele abba, milyen csapat az, ahol egy Radamel Falcao-t hetven percig a kispadon jegelnek!

                                   Sandro nagy hasznunkra lesz még

Tehát összefoglalva, szerintünk korai még pánikba esni. Most következik három olyan meccs, a Stoke otthon, majd idegenben a Southampton és a West Ham United, amelyek mindegyike nyerhető.

És ne felejtsük azt sem, hogy még mindig öt csapat áll győzelem nélkül, és mellettünk még négy másik egy győzelemmel, közöttük olyanok, mint az Everton vagy pont a Manchester United.

Ne aggodalmaskodjatok hát!

Nem szokásunk a soros ellenfelünknek külön posztot szentelni, azért tettünk most kivételt, mert egyrészt a szerkesztőség kétharmada nagy Manchester United rajongó (a Henrik meg kit érdekel, ugyebár...) másrészt mégiscsak a világ egyik legnagyobb, legsikeresebb, leggazdagabb és legnépszerűbb klubjáról van szó. Pár gyors adat: a Manchester United éves bevételét 520 millió dollárra, míg magának a "brand"-nek az értékét 3,2 milliárd dollárra teszik; a népszerűségét talán az is mutatja, hogy hivatalos Facebook-oldalának 57.419.036 like-ja van.

A klubot 1878-ban alapították, és az azóta eltelt 136 évben pár sikert azért el is értek már, nézzük a legfontosabbakat:

20 X angol bajnok (ebből 13 Premier League)

11 X FA kupa győztes

4 X-es Liga Kupa győztes

20 X Charity Shield (angol szuper-kupa) győztes

3 X Bajnokok Ligája győztes

1 X Kupagyőztesek Európa kupája győztes

1 X Európai Szuper-kupa győztes

1 X Világkupa győztes

1 X FIFA Klubvilágbajnok

A csapat stadionja a nevezetes Old Trafford, 75.731 néző befogadására alkalmas, ez a Premier League legnagyobb stadionja, beszédes a beceneve is: The Theatre of Dreams.

                                              Az Old Trafford

A Manchester United két nagy korszaka két nagy edzőlegendához kötődik. Matt Busby 1945-69 között volt a csapat menedzsere. Ő találta ki azt a menedzseri rendszert, amely már teljesen elterjedt nem csak Angliában, de szerte a világon, miszerint a menedzser nemcsak az első csapat edzéseiért felel, de az egész klubnál folyó szakmai munkáért, beleértve az összes korosztályt, felügyel az igazolásokra, pénzügyekre, mindenre.

Az ő huszonnégy éve a sok siker mellett egy szörnyű légikatasztrófáról is emlékezetes marad, 1958 február 8-án a Belgrádból hazatérő csapat egy müncheni kényszerleszállás közben szenvedett balesetet; a csapathoz tartozók közül huszonhárman haltak meg, köztük nyolc játékos.

                              Sir Matt Busby szobra az Old Trafford előtt

Alex Ferguson a skót Aberdeentől érkezett 1986-ban, és huszonhét évig, 2013-ig töltötte be a menedzseri posztot, és ez a huszonhét a Manchester United legsikeresebb időszaka. A sikereket nem soroljuk most fel, inkább néhány olyan játékost, aki az ő időszaka alatt lett igazi nagy sztár: Brian Robson, Gordon Strachan, Peter Schmeichel, Steve Bruce, Gary Pallister, Ryan Giggs, Eric Cantona, Paul Scholes, David Beckham, Roy Keane, Teddy Sheringham, Dwight Yorke, Ole-Gunnar Solkskjær, Edvin van der Saar, Dimitar Berbatov, Christiano Ronaldo, Wayne Rooney.

                 Sir Alex Ferguson a róla elnevezett lelátó avatásán

Szerencsére nem kellett sokáig várni az első győzelmünkre, a harmadik fordulóban megszereztük. Esetlegesen fanyalgók kedvéért: ez olyan sztárcsapatoknak, mint az Everton vagy a Manchester United, egyelőre nem sikerült.

17.930 néző a Loftus Roadon, az ellenfél pedig a Sunderland gárdája. Kedvezőtlen előjel, hogy újra súlyosan megsérült Alejandro Faurlin, valószinüleg az idén, de elképzelhető, hogy a teljes idényben nem léphet már pályára. Kedvező előjel, hogy Charlie Austin játékra kész, ill. hogy a legutóbbi Premier League győzelmünket 2013 tavaszán épp a Sunderland ellen szereztük meg. Nem tudtuk eldönteni, hogy azt a hírt, miszerint Rémy a meccs előtt csatlakozott a Chelsea gárdájához, a kedvező hírek avagy a kedvezőtlenek közé soroljuk.

Sikerült megfejtenünk a játékrendszerünket is! Ezek szerint Green előtt játszik három magas, erőteljes, jól fejelő védő, bármelyik lehetne középhátvéd vagy beállós, Caulker, Ferdinand, Hill. A két vonal mellett van két futónk, akik szélsőhátvédból futnak fel akár igazi szélsőposztra, jobboldalon Isla, baloldalon Hoilett. A középpálya közepe Barton és Fer hitbizománya. Előttük, és a két ék mögött-között Jordon Mutch szaladgál, a két ék pedig Austin és Phillips. Posztokon voltak a cserék is; Austin helyén Zamora, Fer helyén Taarabt, Hoilett helyén Traore jött be, és ebben rendszerben pontosan látható Vargas vagy Diarra helye is.

Nagy küzdelmet hozott a meccs, sok QPR helyzettel. 18 kapura lövésünk volt, ami nagyon magas szám ismételten, már-már attól tartottunk, a Hull City elleni forgatókönyv ismétlődik, de nem, az első félidő hosszabításában egy szögletet íveltünk be a hosszú oldalon az ötös sarkára, Fer gyönyörűen fejelte le a labdát szinte tökéletesen a tizenegyes-pontra, Austin pedig kapásból felvarrta a jobb felsőbe. Szép gól volt, még ha Henrik véleményét, miszerint az évad gólja, a Puskás-díj győztese született meg, némiképpen túlzásnak tartjuk.

                            Austin lábát már elhagyta pettyes

És persze említsük meg azt is, hogy Austinnak ez volt az első gólja a Premier League-ben, lévén eddig alacsonyabb osztályokban játszott csak. Redknapp a meccs után nem véletlenül hozta fel Ricky Lambert példáját, aki 29 éves koráig játszott alacsonyabb osztályokban, míg 2011-ben, akkori csapatával, a Southampton-nal fel nem jutott a Premier League-be, ahonnan aztán a Liverpool-ba került, és 31 évesen, 2013-ban az angol válogatottban is bemutatkozhatott. Mindenesetre az látszott az egész csapaton, hogy nagy lelki gátak szakadtak át a gól után.

                                    Ugye, mi jóbarátok vagyunk?

A második félidőben nagyon nyomott a Sunderland, de a védelem most nem hibázott. Viszont sok helyzet maradt ki ismételten, valamit a hatékonyságon javítani kellene.

A meccs után Redknapp elégedetten nyilatkozott, elmondta, hogy feszült volt az egész csapat a rossz kezdés miattmiatt, az első győzelemnek mindig lelki hatása van. Elmondta, hogy későn állt össze a csapat, még mindig várunk játékosokat, akiket be kell illeszteni a csapatba, és nyilván a Rémy-ügy sem sokat használt.

Most a válogatott-hétvége miatt a bajnokságban két hét szünet lesz, van idő tehát a csiszolgatásra, talán Vargas munkavállalási-engedélye is elkészül, aztán az egyik legnehezebb erőpróba következik: a Manchester United vendégei leszünk a híres Old Traffordon! 75.000 néző, félelmetes hangulat, igaz, Ferdinandnak volt ideje hozzászokni. Ráadásul a United rettentő rosszul kezdte a szezont, rosszabul, mint mi, úgyhogy nyilván iszonyatosan bizonyítani akarnak majd, az a két szünet Van Gaal-nak sen jön rosszul. Persze, mondtuk mi, hogy nem ezeket a meccseket kell megnyernünk, de egy-egy nagy bravúr után sem keseregnénk!

       A vezérkar ünnepel; jobbszélen a tulajdonos, Tony Fernandes

A legjobb, amit tehetünk, valóban az, ha ezt a Tottenham elleni meccset mihamarabb elfelejtjük. Hosszasan mi sem foglalkozunk vele, de pár gondolatot papírra kell vetnünk.

Még a bajnokság előtt megírtuk, hogy nekünk újoncként, viszonylag kis költségvetésű klubként, nem a milliárdos sztárcsapatokat kell legyőznünk, pláne nem idegenben, hanem a hozzánk hasonló kiscsapatokat. A Tottenham egyike az angol futball milliárdos sztárcsapatainak, rengeteg játékossal, variációs lehetőségekkel.

A meccsen végig azt éreztem, - nem akarok utólag belemagyarázni semmit! - hogy Redknapp egyfajta "edzőmeccsnek" fogja fel a találkozót; tudja, hogy óriási erőfeszítésekkel talán döntetlenre lehet hozni, de a vereség valószinűbb; pihentette Austint, irányítóként kezdőbe tette a frissen igazolt Fer-t (szerintem arra sem volt még ideje Fer-nek, hogy mindenkinek bemutatkozzon...) kezdő volt Isla is, most először. Ráadásul Redknapp-on sem láttam semmiféle idegeskedést. 

                                 Redknapp látványosan nem idegeskedik

Egyébként az eredmény ellenére nem játszottunk teljesen alárendelt szerepet, volt két óriási helyzetünk és több kisebb, valamint volt egy érvényes gólunk, amit előttünk ismeretlen okokból nem adott meg a bíró. Ráadásul a Digi sport magazinműsorában Sallói István és Juhár Tamás (ők nagyon híres szakértők!) is kiemelte, hogy a QPR kerete erős.

                                        Mi volt ezzel a baj?

Szóval próbáljunk meg pozitívak lenni, szerdán Liga kupa meccset játszunk a Burton Albion csapata ellen, a hétvégén pedig a Sunderland jön hozzánk! Két győzelem kell!

Sokáig gondolkodtunk, amíg ezt a cseppet sem közhelyes címet meg nem találtuk.

Lejátszottuk az első meccsünket, 17.603 szurkoló tette tiszteletét a Loftus Road-on, és 1-0 arányban kikaptunk a Hull City-től. Bosszantó, nagyon bosszantó vereség.

Green - Caulker, Ferdinand, Dunne - Simpson, Barton, Mutch, Faurlin, Traore - Remy, Austin kezdővel álltunk fel, Simpson helyett Phillips, Faurlin helyett Hoilett állt be a 69. percben, míg Zamora Dunne helyén kapott lehetőséget a 78-ban.

Érdekes ez a 3-5-2-es felállás, a vereség ellenére jól működött, az első pár percet leszámítva uraltuk a játékot, az 52. percben egy szögletet fejelt be Chester.

           Rosszarcú Hull City játékosok örülnek az ajándék-gólnak

A gólnál tagadhatatlanul hibázott a Manchester United-től érkezett legenda, Rio Ferdinand, a Telegraph tudósítója, Ian Winsow egyenesen azt a címet adta írásának, hogy: "Ferdinand kapitális bakija miatt tért vissza vesztes meccsen Redknapp", de azt is leírják, hogy jelenléte magabiztossá tette a teljes védelmet. Valahogy ki kell majd küszöbölni azokat a kis megingásokat, amelyek jellemzőek voltak rá még a MU időszakában is.

                                  Ferdinand saját magára mérges

Furcsa vesztes meccs után ilyet írni, de jól játszott a csapat, 19 kapura lövésünk volt, ami nagyon magas szám, a forduló eddigi meccsein a legtöbb (összehasonlításként: a Manchester United az Old Trafford-on fogadta a Swansea-t, és az egész meccset végigtámadta, 14 kapura lövésig jutott - ezzel a második)

Az új igazolások közül Jordon Mutch nagyon jó volt, veszélyesen játszott Remy (ne feledjük, ő pár napja még azt sem tudta, hogy melyik csapatban fog játszani!) és Caulker is biztos pont volt a védelemben. Működött ez az offenzívabb felállás, Hill-el működni fog a 4-4-2 is, idegenben nyilván azt fogjuk játszani, és várjuk az új igazolásokat is, vagy mondjuk Isla bemutatkozását.

                                          Barton, a kapitány

És nem szabad szó nélkül hagyni, hogy a 84. percben Austin kihagyta a Chester kezezése miatt jogosan megítélt büntetőt! Tudjuk, hogy kicsit lutri mindig a tizenegyes, de egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak ezt a luxust!

                                              A kimaradt büntető

Redknapp mester sem volt különösképpen elégedetlen, azt nyilatkozta, hogy a tavalyi szezonnal összehasonlítva tagadhatatlan az előrelépés, mint mondta, vannak olyan napok, amikor semmi sem sikerül. Csak az ne forduljon elő, ami az előző Premier League szezonunkban történt, a 2012-13-as idényben, akkor a tizenhetedik fordulóban nyertünk először...

Következő meccsen egy kemény londoni derbi vár ránk: a Tottenham vendégei leszünk 24-én, vasárnap.

Beharangozót írunk újra, csakúgy mint tavaly, de több okból is másmilyet; egy évvel idősebb és tapasztaltabb lett a szerkesztőség, igazi közösséggé kovácsolódtunk mi hárman, Siguurvidson, Henrik és Ivica, de ennél sokkal fontosabb, hogy újra a Premier League tagjaként várhatjuk a bajnoki rajtot.

A tavalyi, még másodosztályú bajnokságról írtunk sokat, nem is beszélve a rájátszás heroikus döntőjéről (a nyugat-londoni önkormányzat ezentúl minden május 24-én fáklyás felvonulást rendez, amelynek végén megkoszorúzzák a "mezét letépő Szent Zamora" szobrát) úgyhogy most előre tekintünk. 

Mindenekelőtt a Premier League-ról essen néhány szó! Az angol bajnokság sajátosságairól, miszerint a Championship a másod-, míg a First Division a harmadosztály, már tettünk említést, és ezek az anomáliák nem csak azért vannak, hogy az ellenséges francia kémeket félrevezessük.

A 90-es évek elején az angol klubcsapatok és az angol szövetség (a híres FA - Football Association) között - nyilván anyagi okok miatt - annyira megromlott a viszony, hogy a klubok a bajnokságból való kilépéssel, és egy új bajnokság megszervezésével fenyegetőztek. 1992. február 20-án meg is alapították a Premier League-et, de aztán, bár ezen az új néven, de sokkal jobb anyagi elosztások, jogdíjak mellett, nagyfokú önállósággal, maradtak a szövetségen belül.

A Premier League-ben húsz csapat szerepel és az utolsó három esik ki. Ezek az elmúlt szezonban a Norwich, a Fulham és a Cardiff voltak. Mellettünk a Leicester és a Burnley jutott fel, a többi 17 csapat a következő: Manchester United, Swansea, Everton, Hull City, Stoke, Aston Villa, West Bromwich Albion, Sunderland, West Ham United, Tottenham, Arsenal, Crystal Palace, Liverpool, Southampton, Newcastle, Manchester City, Chelsea.

A tavalyi bajnokságot - rendkívül izgalmas végjáték után - a Manchester City nyerte a Liverpool és a Chelsea előtt, az FA kupát az Arsenal, a Liga kupát a Manchester City nyerte.

Az idei szezon latolgatása előtt fontos tudni, hogy világbajnokság után vagyunk, amikor mindig nagy a játékosmozgás, ráadásul az átigazolási piac augusztus 31-én éjfélkor zár, tehát a keretek még nem véglegesek. Az  szinte biztos, hogy megint az öt nagy (Manchester United, Liverpool, Chelsea, Arsenal, Manchester City) közül kerül ki a bajnok, ha a két "majdnem nagy" (Everton, Tottenham) egyike lenne a bajnok, az elég nagy meglepetés lenne. De persze a Premier League-ben minden csapat képes bravúrokra, szép sorozatokra, a tavalyi szezon üde színfoltja volt pl. a Southampton és a Crystal Palace, míg a múltjához képest gyengén szerepelt az Aston Villa és a West Brom.

Nézzük most QPR-t! Nagyon nehéz szezon lesz az idei, mi a kis költségvetésű csapatok közé tartozunk, a stadionunk pl. a legkisebb a bajnokságban, nyilván nem tudjuk felvenni a versenyt a katari sejkekkel, akik most a Manchester City-t tömik pénzzel, vagy szimpatikus orosz oligarchákkal. A mostani keret, az eddigi igazolásokkal és a még tervezettekkel erősebbnek tűnik, mint a legutóbbi szereplésünkkor, de valószinüleg minden meccsünk élet-halál harc lesz. Ezek közül is a legfontosabbak majd a hozzánk hasonló kiscsapatok elleni meccsek lesznek majd; nekünk nem az Arsenalt kell megvernünk idegenben, hanem a Stoke City-t, vagy a Crystal Palace-t hazai pályán.

Mindenesetre kezdés augusztus 16-án, szombaton, 16.00-kor, a Loftus Roadon a Hull City ellenében!

Mielőtt a nyitómeccs tudósításába belefognánk, egy elvi alapvetést tennünk kell: népes olvasótáborunkból több olyan megfogalmazás jutott el szerkesztőségünkbe, mint a "kikaptunk", a "veszítettünk" és hasonló butaságok. Anglia - természetesen - nem kap ki soha, csak részsikereket engedünk át más, szerencsétlenebb sorsú nációknak. Ha már nagyon nagy arcot kezdenének viselni, akkor csak annyit mondunk, hogy: "Beatles" vagy "Shakespeare" vagy "Beckham" esetleg "Monty Python" és már nyertünk is! Ahogy a művelt latin mondja: "Aquila non captat muscas" vagyis: "A sas nem kapkod a legyek után"

Igazam van? De!

Az első meccset az Amazonas és  Rio Negro összefolyásánal fekvő Manausban játszottuk, stílszerűen az Amazonas Stadionban, 39.800 néző előtt. A kezdőcsapatban egy komolyabb meglepetés volt, már ha meglepetés Sterling szereplése, én magam a VB egyik meglepetésemberének jósoltam. Szóval: Hart; Johnson, Baines, Henderson, Cahill, Jagielka, Welbeck, Gerrard, Sturridge, Sterling, Rooney volt a kezdő, Welbeck helyén Barkley a 61 percben, Henderson helyén Wilshere (73 p.) végül Sturridge helyén Lallana (80 p.) lépett még pályára.

                                 Az Amazonas Stadion

Említsük meg azt is, hogy az olaszoknál, a meccs előtti napon megsérült Gianluigi Buffon, kifordult a bokája, így Salvatore Sirigu, a Paris Saint-Germain kapusa került a kezdőbe, mindösszesen kilenc válogatottsággal a háta mögött.

Már a gyorsértékelésben is mondtuk, hogy így ki lehet kapni egy négyszeres világbajnoktól, a küzdelem teljesen nyílt volt, gyakorlatilag egyforma labdabirtoklás mellett sokkal több angol helyzet, tetszetős játék. Jó, tudom, sokkal jobb a csúnya játékkal elért győzelem, mint a szép játék melletti vereség.

Angol lehetőségek az elején, Sterling lövését a harmadik percben szerintem nem csak én láttam bent, a fiatalok, Sterling mellett Sturridge, Welbeck vagy Henderson nagyon éltek.

A 35. percben aztán egy kisszöglet utáni középre gurítást Pirlo okosan átlépett, a mögötte érkező Marchisio egy állítás után pontosan kilőtte a jobb alsót. Hart az előtte állóktól sokat nem láthatott.

Két perccel később jött az egyenlítés. Sterling indította a baloldalon Rooney-t, akinek hajszálpontos beívelését Sturridge kapásból beverte.

Megelőlegezem, az egész VB legmulatságosabb jelenete zajlott le a gól után az angol kispadnál: a nagy ünneplés közben az egyik orvosunk, Gary Lewin olyan szerencsétlenül lépett, hogy kifordult a térde, és kórházba kellett szállítani...

                                    Már viszik...

Az első félidő hosszabbításában Balotelli emelését tisztázta a gólvonalon Jagielka.

A második félidő azonnal olasz góllal kezdődött, Balotelli most nem hibázott, a hosszú saroknál fejelt a hálóba az 50. percben. Innentől kezdve szinte csak mi támadtunk, helyzeteink is megvoltak, tizenegyes-gyanús helyzet is, (az 55. percben Gerrard és Paletta esetéről szívesen meghallgatnám Puhl Sanyi értékelését!) de az olaszok védekezni nagyon tudnak...

Elment tehát a meccs, de kell-e szomorkodnunk? Amellett, hogy Anglia legutóbb 1986-ban kezdett vereséggel világbajnokságot - akkor Portugáliától kaptunk ki 1-0-ra - szerintem nem. Nem játszottunk rosszul, a csoport legerősebb tagjával játszottunk abszolút kiegyenlített meccset, az eredmény akár lehetett volna fordított is, ráadásul, a másik két csapat (Uruguay, Costa Rica) azért alacsonyabb színvonalat képvisel. Nekem - ezt már a beharangozóban is írtam - elsősorban az igazi 10-es, az igazi irányító hiányzik!

Az angol sajtó sem bántotta a csapatot egyáltalán, pedig az angolok híresen szabadszájúak (emlékezetes, az 1998-as VB-n, az argentinok elleni nyolcaddöntő, és a büntetős kiesés után a The Sun a következő főcímmel jelent meg: "Tíz hős és egy idióta"; utalván kedvesen Beckham piroslapjára!)

A BBC honlapján Alan Shearer azt mondta, hogy mindenki a maximumot adta ki magából, a szerencsével álltak kissé hadilábon. Phil McNulty azt írja ugyanott, hogy ezt a vereséget nem kell katasztrófaként értékelni, és hogy a "Capello-rezsim" után, amelyet az "unalom és hozzá nem értés" korszakaként jellemez, most a "bátorság és kalandvágy" érhető tetten. Rio Ferdinand pedig azt nyilatkozta, hogy: "Bár Anglia kikapott, de Sterlig játékát élmény volt nézni."

A játékosok is kimondottan jó osztályzatokat kaptak, hetest Jagielka, Henderson, Welbeck, Sturridge érdemelt ki, a mezőny legjobbjának, nyolcassal, Sterling-et ítélték.

Csütörtökön, 19-én, magyar idő szerint este kilenckor, Sao Paulo-ban Uruguay az ellenfél, akik elég csúnya pofonba szaladtak bele Costa Rica ellen. Hozni kell azt a meccset, mert aki kikap, az 99 %-os bizonyossággal kezdhet is csomagolni!

Továbbjutás esetén a mi csoportunk továbbjutói a C csoport továbbjutóival kerülnek össze; és ismerjük el, a Görögország, Elefántcsontpart, Japán, Kolumbia négyes azért nem tűnik verhetetlennek, és akkor már a nyolc között is vagyunk...

Oké, Henrik, igazad van, ne szaladjunk annyira előre!

Mivel a szerkesztőség minden tagja fanatikus angol-szurkoló, (leszámítva talán Siguurvidson-t, aki az izlandiakért él-hal, vagy engem, aki Ivica néven Rovinjban láttam meg a napvilágot), de Henrik biztosan az, vagy ki tudja, nem is fontos ez tulajdonképpen, lényeg, hogy a Loftus Road a világbajnokság idejére átalakul az angol válogatottat dicsőítő bloggá, majd miután az angolok kiesnek (ez a csoportmeccsek környékére várható) a többi csapatot fogjuk fikázni - szigorúan szakmai alapon, természetesen!

Megnyugtatásként közöljük gyorsan, hogy ez nem jelenti azt, hogy ha  a QPR-ral kapcsolatban fontos és releváns hírek kerülnének napvilágra, pl. hogy Messi még fizetni is hajlandó volna azért, hogy leülhessen a kispadra a Loftus Road-i szentélyben, akkor arról ne értesülnének a blog olvasóinak ezrei. (Százezrei - kösz, Henrik!). Az események ütőerén tartjuk a hüvelykujjunkat, egy ilyen magasan képzett szerzői gárdának nem okozhat gondot az időszakosan megemelkedő munkateher!

Kezdjük egy rövid történelmi áttekintéssel. Anglia - ezt mindenki tudja - egyszeres világbajnok, 1966-ban, a hazai rendezésű VB-n győztek a döntőben Németország ellen 4-2-re, hosszabítás után; a harmadik angol gól, melyet Geoff Hurst lőtt(?) mai napig nem csillapodó viták tárgya. Ilyen magasságokba azóta sem ért sohasem az angol válogatott, sőt, a környékére se nagyon, többször még a selejtezőcsoport is túl nagy falatot jelentett, talán még a 90-es, olaszországi VB volt emlékezetes, amikor a döntőbe jutásért tizenegyesekkel veszítettek a németekkel szemben, olyan klasszisokkal, mint Peter Shilton, Brian Robson David Platt, Gary Lineker, Peter Beardsley, Paul Gascoigne, vagy a QPR játékosa, Paul Parker. És idézzük fel a legutóbbi, 2010-es VB-t, ahol vért izzadva jutottunk tovább a csoportból az USA mögött, (Green kapitális hibája, ugyebár...) és a kieséses szakasz első körében szenvedtünk megalázó, 4-1-es vereséget a németektől. Persze, ha Frankie Lampard tiszta gólját nem csalja el a bíró...

A 2014-es selejtezőkön a H jelű csoportba kerültünk, Ukrajna, Lengyelország, Montenegró, Moldova és San Marinó mellett, és tulajdonképpen símán végeztünk az első helyen. A mögöttünk második helyen végző Ukrajna a franciák elleni pótselejtezőn vérzett el.

No, ne foglalkozzunk mi itten francúzokkal, taljánokkal, mindenféle nációkkal, nézzük legelébb is a 2014-es VB győztes csapatát, melyet nagy gonddal válogatott össze az aranykezű Hodgson mester.

             Roy Hodgson a világbajnoki serleget méregeti

Kapusok: Fraser Forster, Ben Foster, Joe Hart

Mezőnyjátékosok: Phil Jagielka, Leighton Baines, Gary Cahill, Glen Johnson, Phil Jones, Luke Shaw, Chris Smalling, Ross Barkley, Steven Gerrard, Jordan Henderson, Adam Lallana, Frank Lampard, James Millner, Alex Oxlade-Chamberlein, Raheem Sterling, Jack Wilshere, Rickie Lambert, Daniel Sturridge, Daniel Welbeck

Tartaléklista: John Ruddy, Tom Cleverley, Jon Flanagan, Andy Carroll, John Stones, Jermain Defoe, Michael Carrick.

Nem tudnám igazából megmagyarázni miért, de valahogy nem tűnik nekem igazán ütőképesenek a csapat. Tagadhatatlanul remek játékosok (James Millner, mi? - nevet fel mellettem Henrik), de:

A középpálya, ami általában a legerősebb része volt a csapatnak mindig is, most gyenge, ill. Lampard is, meg Gerrard is öreg, ráadásul Gerrard mögött egy frusztráló szezon áll, Lampardot meg pont most küldte el a Chelsea, és jelenleg csapat nélkül van.

A védelemből is hiányolom azt a mindent elsöprő, hajat leüvöltő elszántságot, amit Rio Ferdinand és Terry képviselt, hiányzik a baloldalról Ashley Cole.

A kapuban Hart jó, a két cserekapus meg....

A csatársor, meg a középpálya támadó része is rendben van többé-kevésbé, sőt, van egy olyan érzésem, hogy Sterling lesz a VB egyik felfedezettje. Mindenesetre a BBC ma azt írta, hogy az olaszok ellen kezdőben lesz.

Érdekesség csupán, hogy a válogatott az Umbro-tól a Nike-hez pártolt, én meg majd égethetem magam meccsek alatt a régi mezemmel.

A VB-n az egyik legnehezebb csoportba kerültünk: a D csoportban rajtunk kívül Uruguay, Olaszország és Costa Rica található.

A menetrend: Június 14-én Olaszország (Manaus), június 19-én Uruguay (Sao Paulo) június 24-én Costa Rica (Belo Horizonte).

Utána meg tovább-tovább, határ a csillagos ég!